Életmód
Alrovatok
Több száz millió forint értékű gyógyszert foglaltak le
Hat szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, 112 házkutatást végeztek, 48 embert vettek őrizetbe és 2,6 millió euró - vagyis több mint 870 millió forint - értékben foglaltak le gyógyszereket a MISMED nevű nemzetközi akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Tényleg ma van az év legszomorúbb napja?
Az elmúlt másfél évtized során szinte észrevétlenül beépült a köztudatba a tézis, miszerint január harmadik hétfője az év legszomorúbb napja. Mivel ma éppen január harmadik hétfőjét írjuk, aligha lehetne aktuálisabb megvizsgálni, mennyi igazság rejtőzik a kétségkívül hangzatos állításban.
"A pszichés megterhelés miatt nehéz évekig csinálni"
A lelkielsősegély-szolgálatok működéséről, azon belül is a telefon mellett ülő ügyelők munkájáról az átlagember fájóan keveset tud, pedig ők azok, akik kis túlzással egy egész ország mentális állapotáért felelnek. Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből ügyelő legyen, mit akar valójában a sok hecc- és zaklatóhívó, és mi a szakma szépsége? Minderről Dudás Erikával, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) szakmai alelnökével beszélgettünk.
Száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.Késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.