Mágneses gyöngyöket nyelt, majdnem belehalt

Az orvosok az ehhez hasonló játékok betiltását szorgalmazzák, mondván, olyan sérüléseket képesek okozni, akár egy puskagolyó.

Talán nem kell bemutatni azokat a mágneses gyöngyöket, amelyekből úgy építhető mindenféle alakzat, akárcsak az építőkockából, csak épp látványosabb, forgatható, csillog, no és életveszélyes, ha lenyelik .

mágneses gyöngyök, veszély, lenyeli a gyerek
Sose hagyjuk felügyelet nélkül a mágnessel játszó gyermeket. Fotó: iStock

Az elmúlt négy évben legalább tíz hasonló eset történt ahhoz, ami most majdnem egy három éves gyermek életébe került a szibériai Tomszk városában. A kicsi ugyanis ebből az erős, mágneses gyöngyből nyelt le 31-et - minderről a Siberiantimes számolt be. A szülők csak arra lettek figyelmesek, hogy a gyermek hasfájásra panaszkodik, s még épp időben értek a kórházba, derült ki később az orvosi szakvéleményekből.

Tiltsák be! - kérik az orvosok

Az egyik gyöngy ugyanis a gyomorból már elindult a belekben, ami egyben annak a veszélyét is magában hordozta, hogy maga után vonzza a többit, így okozva perforációt mindkét szervben, s akár hashártyagyulladást is. A sebészcsapat végül egy nagyon erős mágnes segítségével távolította el az apró gyöngyöket.

A tomszki 2-es számú sürgősségi ambulancia orvosai az ilyen játékok betiltására szólítanak fel, mondván, még a tinédzsereknél is előfordulhat, hogy lenyelik a színes, fényes neodímium golyókat. A portál meg is említ egy esetet, amikor egy 12 éves fiatalból 87 ilyen mágneses gömböcskét kellett eltávolítani.

"Az ilyen típusú műtétek extrém nehezek. A gyerekek gyakran nyelnek le mágneseket. Márpedig ha kettő összeragad a bélfalon keresztül, maguktól nem tudnak szétválni" - mondta Andrej Karavanyev, az intézet főorvosa. "A gyermekek gyomra és belei úgy néznek ki ilyenkor, mintha több lövés érte volna azokat. Orvosként, aki szinte naponta találkozik ilyen játékokat lenyelő esetekkel, mindet betiltanám" - tette hozzá.

Forrás: Siberiantimes

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.