Életmód
Alrovatok
Mesterséges intelligencia: veszély vagy lehetőség?
Elkészült a Mesterséges Intelligencia Stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Így születhetett gyereke egy rákos nőnek
Gyermeke született egy rákbeteg nőnek egy éretlen petesejtből, amelyet laboratóriumban érleltek, lefagyasztottak, majd öt évvel később felolvasztottak és megtermékenyítettek - közölték a Párizs melletti Antoine Béclere Egyetem Kórházának szakemberei. Ez volt az első eset, hogy egy daganatos betegnek ilyen módon születhetett gyereke.
Ilyen lesz az egészségügy a jövőben
Vajon elvégezheti egy robot a műtét utáni rehabilitációt, úgy, hogy a terapeuta több ezer kilométerről figyeli a gyógyulást? Miért lehet jó ötlet a digitalizált receptfelírás az orvosnak, betegnek és persze a finanszírozónak egyaránt? Kinek, mikor és hogyan érdemes befektetni a digitális egészségügybe? Izgalmas kérdések, viták és valódi válaszok várják a résztvevőket a digitális egészségügy első hazai konferenciáján, 2020. február 27-én.
Mit tehetünk a lakás ideális páratartalmáért?
Ha túl magas, az se jó, ha túl alacsony, az se. Mivel télen jóval több időt töltünk zárt, fűtött terekben (otthon, a munkahelyen, iskolában, óvodában) mint nyáron, egyáltalán nem mindegy, milyen levegőt szívunk be. A levegőnek pedig az egyik legfontosabb tulajdonsága, amely a minőségét meghatározza, a hőmérséklete mellett a páratartalom. Ugyanis nemcsak a komfortérzetünkre, hanem az egészségünkre is nagy hatással lehet.
Északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik, képződik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű. Hazánk északkeleti felén délelőtt több helyen valószínű eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, akár zivatar is kialakulhat - legkisebb eséllyel délnyugaton. Az északnyugati szél északon többfelé megerősödik, záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés sem kizárt.A maximum általában 11 és 16 fok között alakul, de északkeleten csupán 7, 10 fok valószínű. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.