Koronavírus: bánják, amit a vuhani orvossal tettek

Bocsánatot kért a vuhani rendőrség a koronavírusra elsők között figyelmeztető helyi orvos előállítása miatt, aki később maga is a fertőzés áldozatává esett

Az emberiség ellenségének nevezte az új típusú koronavírust Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. A kór már több mint 200 ezer embert fertőzött meg világszerte, az áldozatok száma pedig már a 8 ezret is meghaladja. Kattintson és olvassa el cikkünket.

Mint arról a HáziPatika.com-on is beszámoltunk, az új koronavírus okozta betegségben február elején elhunyt Li Ven-liang a közép-kínai Vuhani Központi Kórház szemészeti osztályán dolgozott. December 30-án küldött figyelmeztetést kollégáinak a járvány veszélyéről, miután hét olyan fertőzéses esettel találkozott, amelyeket akkori megítélése alapján a szintén a koronavírusok családjába tartozó Sars vírus okozhatott. Egykori egyetemi csoporttársainak egy internetes csoportos beszélgetésben küldte szét az üzenetét az esetekről, és azt tanácsolta nekik, hogy viseljenek védőfelszerelést a fertőzés elkerülése érdekében.

Néhány nappal később beidézték a rendőrségre, ahol aláírattak vele egy dokumentumot, miszerint "hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet". Az orvossal együtt nyolc másik embert is előállítottak ugyanekkor "álhírterjesztés" miatt.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Az elhunyt orvos már tavaly decemberben riadót fújt volna, de elhallgattatták. Kollégáit azonban sikerült figyelmeztetnie a védőruha fontosságára. Fotó: Sergei Bobylev\Getty Images

A közép-kínai Vuhan város rendőrsége csütörtökön hivatalosan bocsánatot kért az orvos hozzátartozóitól az "ügy helytelen kezelése miatt", egyúttal visszavonták a vele aláíratott dokumentumot - számolt be az esetről a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna. Korábbi híradások szerint az őt előállítókat lefokozással büntették, illetve egyeseket megrovásban részesítettek. A kínai hatóságok továbbá kártérítést nyújtottak az orvos családjának.

Még a halála sem volt egyszerű

Li a vele történteket a kínai Twitterként ismert Weibo mikroblogon tette közzé január végén, egy fényképpel együtt, amelyen kórházi ágyban látható, arcán a lélegzését segítő maszkkal. Az orvos bejegyzésében azt is leírta, hogy január 10-én köhögni kezdett, majd egy nappal később belázasodott, és két napra rá kórházba került. A fertőzést január 30-án diagnosztizálták nála.

A Li ügyében folytatott hivatalos vizsgálat megállapította, hogy az illetékes rendőrőrs "szokatlan" rendvédelmi eljárást alkalmazott, és "nem megfelelő utasításokat adott". A központi hatóságok, bár úgy értékelték, hogy az orvosnak nem állt szándékában megzavarni a társadalmi rendet, mégis úgy foglaltak állást, hogy a Li által megosztott információ egy része nem állt összhangban az akkori helyzettel, ráadásul még nem erősítette meg egyetlen szakember vagy hivatal sem a betegség világos diagnózisát.

Li halála körül szintén bizonytalanság alakult ki, ugyanis hivatalos kínai sajtóforrások február 6-án tették közzé először az interneten a 34 éves szemész halálhírét, majd miután a hír futótűzként terjedt el a közösségi médiában, az erről szóló tudósításokat törölték. Az orvos halálát végül hivatalosan február 7-ének kora hajnali óráira datálták.

A kínai kormányzat még ezt megelőzően elismerte, hogy az új koronavírus terjedésének kezelésében történtek hiányosságok, illetve nem megfelelően reagáltak a járványra. A vírus megjelenésére elsőként figyelmeztetők elhallgattatása miatt azonban máig számos vád éri Pekinget, amelyek szerint a járvány nem öltött volna ekkora mértéket, ha a kezdetektől fogva átláthatóan kommunikálnak róla. A kínai vezetés ezt a vádat azzal hárította el, hogy a helyzet pontos felmérésére idő kellett, de ezt követően folyamatosan tájékoztatták a nemzetközi közösséget a járvány alakulásáról, és a vírussal kapcsolatos ismeretekről.

Uruguayban közellenség lett a divattervező, aki elszabadíthatta a koronavírus-járványt - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.