Magyarok százezrei válhatnak munkanélkülivé

A kormány több százezres munkanélküliséggel számol a koronavírus miatt kialakuló gazdasági válságban.

A koronavírus terjedésének egészségügyi hatásai mellett annak gazdasági vonzata is komoly károkat eredményezhet. A válság nem azonos mértékben érinti a gazdaság szereplőit, legsúlyosabban azonban a turizmusra csap le, amely már most is szinte teljesen földbe állt Magyarországon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: több mint ezer hotel fog bezárni országszerte, a vírushelyzet pedig hetente 140 milliárd forintos kiesést jelent a gazdaságnak. Hozzátette: százezres munkanélküliséggel számolnak, az a kérdés csak, hogy hány százezer ember fogja elveszíteni a munkahelyét.

Koronavírus: tovább nőtt a fertőzöttek száma itthon A tegnapi 58-ról 73-ra (azaz 15-tel) nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon. Kattintson a részletekért!

Akár egymillióval is nőhet a munkanélküliség?

Olvasni azonban még ennél is borúsabb forgatókönyvekről. Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója a Portfolio oldalán közölt véleménycikkben azt taglalja: egy-két hónapon belül rengeteg munkanélküli jelenik meg a hazai piacon, hiszen nem csak az itthon dolgozók veszítik el tömegesen a munkahelyüket, de sorra érkeznek majd haza a külföldön dolgozók is. A Németországban, Ausztriában vagy Angliában lévő magyarok ugyanis többségében olyan munkaköröket látnak el, amelyeket szintén súlyosan érint a koronavírus miatti válság. Szerinte a munkanélküliség akár egymillió fővel is megnőhet Magyarországon.

Védőmaszkot viselő utcazenész hegedül a Nyugati téri aluljáróban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Védőmaszkot viselő utcazenész hegedül a Nyugati téri aluljáróban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azt is mondta: ugyan Magyarország Európán belül a kevésbé fertőzött országok közé tartozik, az tény, hogy fertőzöttek vagyunk. Ráadásul a szakma szerint az ismert esetekhez képest 10-15-szörös lehet a látencia, jóval több tehát a tényleges vírushordozó, mint amennyiről tudomásunk van. Közöttük lehetnek azok is, akik ugyan megfertőződtek, de semmilyen tünet nem jelentkezett náluk. A miniszter szerint Olaszországban már félmillió megbetegedés is lehet.

Több európai italmárka is kézfertőtlenítőket gyárt, hogy pótolni lehessen a hiányt. Erről bővebben az nlc.hu cikke írt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.