Életmód
Alrovatok
„Nagyon jó lenne hazamenni, de mindig visszarángatjuk egymást a valóságba”
A manchesteri Zsigmond Király Magyar Iskolában nyelvet, kultúrát és történelmet tanítanak magyar családok gyerekeinek. Olyan gyerekeknek, akik valószínűleg már Angliában fognak felnőni, szüleik mégis fontosnak érzik, hogy ők is megismerjék a gyökereiket és tudják, honnan származnak.
Szeretteid hamvait ezért ne vidd haza soha
A hamvakat tartalmazó urnák helye a temetőben van – foglalt állást két temetkezési egyesület. Meglátásuk szerint megakasztja a gyászfeldolgozást, továbbá kegyeletsértéshez és mások kegyeleti jogának megsértéséhez vezethet, ha valaki otthon tárolja a hozzátartozója hamvait tartalmazó urnát.
Ez vezeti a magyarok bakancslistáját
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között – derült ki egy friss felmérésből. 10 magyarból 4 készít bakancslistát.
Felmérték az anyagi helyzetünket, drámai az eredmény
A magyar lakosság 58 százaléka nem tud lépést tartani a drágulással, 27 százaléka körülbelül a felszínen tartja magát, a helyzetüket javítók között pedig van egy 3 százalékos krém. A leszakadó réteg tagjai legfőképp az alacsony jövedelmű, szakmunkás végzettségű lakosok közül kerülnek ki.
Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.