Orvosmeteo: tovább melegszik az idő a hét elején

Vasárnap többnyire napsütéses, kellemes időre számíthatunk, a jövő hét elején pedig több fokot is emelkedik a hőmérséklet.

Kellemes, napsütéses idővel zárul a hét, a Kiderül előrejelzése szerint csapadékra csak helyenként kell számítani

Vasárnap napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti harmadán erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, ott a kora délutáni óráktól helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Főként a Duna-Tisza közén időnként élénk lesz az északnyugati, nyugati szél, a zivatarokat azonban átmeneti erős, viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

A hét utolsó napján intenzívebb fronthatásra az előrejelzések szerint nem kell számítani. A pázsitfűfélék pollenszezonja azonban továbbra is tart, illetve a lágyszárú kora nyári allergének virágpora, valamint még az átmeneti időszak fásszárú növényeinek pollenje is okozhat tüneteket. Az elkövetkező időszakban a pollenterhelés várhatóan tovább emelkedik. Az UV sugárzás mértéke is magas lehet, emiatt az érzékenyebb bőrűeknek javasolt kerülni a közvetlen napsütést, és a fényvédők használata is indokolt lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.