Így élnek szerelmi életet a sziámi ikrek

A 61 éves Lori és George Schappell a világ legidősebb sziámi ikerpárja. Az állapotuk viszont nem jelentette azt, hogy le kellett volna mondaniuk a szerelemről: Lorinak több barátja, és egy vőlegénye is volt, aki viszont tragikus körülmények között elhunyt.

Lori és Dori Schapell sziámi iker lányokként születtek az amerikai Pennsylvania államban 1961. szeptember 18-án. Bár az orvosok születésükkor azt mondták, nem érik meg a harmincat, ma már 61 évesek.

2007 óta Dori férfiként határozza meg magát, és felvette a George nevet. Így ők lettek a világon az első olyan sziámi ikerpár, akik bár azonos neműként születtek, ma már különböző neműként határozták meg magukat - írja az RTL.

Lorinak már több barátja volt, arról is beszélt, hogy 23 évesen vesztette el a szüzességét második barátjával. George ilyenkor igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy amennyire lehet, biztosítsa nővérének a privát szférát.

Amikor randizni mentem, George mindig hozott magával egy könyvet. És mivel nem egy irányba néz a fejünk, a csókolózást is ignorálni tudta 

– mondta Lori.

sziámi ikrek
Lori és George Schapell 2007-ben. Fotó: Getty Images

Lorit 2006-ban eljegyezték, de a vőlegényét ugyanis egy részeg sofőr halálra gázolta. Azt mondta, ha nincs George, nem tudja, hogyan élte volna túl. 

A testvérek 1997-ben az Our Life című televízióműsorban vallottak arról, hogyan teremtik meg egymás számára az intim pillanatok lehetőségét. "Azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Én pedig úgy teszek, mintha ott se lennék" – árulta el George.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!