Orvosmeteorológia: hidegfront nehezíti meg a hétvégét

Pénteken hidegfront érkezik, és több megyére is figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt. Ezzel együtt a hétvége nagy részén kellemes, nyári időre lehet számítani. A kánikula még várat magára.

A Kiderül előrejelzése alapján pénteken napközben a vastag felhőzet kelet felé fokozatosan – legkésőbb késő délután, estefelé a keleti határvidékről is – levonul. Általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett. A keleti határ közelében estig előfordulhat gyenge eső, emellett késő délutántól a Duna-Tisza közén és Nyugat-Dunántúlon is.

Több helyen megélénkülhet az északi, északnyugati szél, zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 27 fok között alakul, a legtovább felhős keleti határnál azonban 20 fok alatt is maradhat. Késő este 13, 20 fok valószínű.

időjárás
Az ország egyes részein zivatar csaphat le. Fotó: Getty Images

A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja országosan magas, a csalánféléké közepes, esetenként elérheti a magas szintet. Ma hidegfront érkezik, amely fáradékonyságot és koncentrációs problémákat okozhat az arra érzékenyeknél. Fokozódik a görcshajlam.

Riasztást is kiadtak

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, és Zala megyére. Azt írták, hogy péntek délután, kora este egyrészt az Alpokalján, a Duna vonalához közel eső tájakon, Duna-Tisza közén kialakuló záporok mellett van némi esély zivatarra, erős széllel. A zivatartevékenység az esti órákban fokozatosan lecseng.

Egyelőre elmarad a kánikula

Szombaton a Dunántúlon a napos időt kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja, kelet felé haladva viszont egyre összefüggőbb, vastagabb felhőzetre számíthatunk. A Tiszántúl keleti részein akár tartósan eshet az eső, másutt helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet 10 és 17, a maximum-hőmérséklet általában 22 és 27 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos tájakon kissé hűvösebb is lehet.

Vasárnap fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk, több felhő, illetve erőteljesebb gomolyfelhő-képződés keleten, északkeleten lehet. Északkeleten néhol valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél nagy területen élénk lesz. A hajnali minimum 10 és 17, a délutáni csúcsérték általában 22 és 28 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.