Életmód
Alrovatok
"Egy új élet kezdete volt számomra a beköltözés"
Egy idősotthonba költözés sokakat tölthet el félelemmel és bizonytalansággal, hiszen egy új élet kezdetét jelentheti ez az elhatározás. Az Olajág Otthonok lakóit kérdeztük arról, hogyan emlékeznek vissza az első napokra, illetve mivel telnek a hétköznapjaik az intézmény falain belül és kívül.
Megmentette az anyukája életét egy 8 éves magyar kisfiú
Megható és tanulságos telefonbeszélgetést tett közzé Facebook-oldalán a Magyar Rendőrség. A felvételen azt hallhatjuk, ahogy a 8 éves Máté felhívja a Segélyhívó Központot, és elmondja, hogy édesanyja rosszul van. Ezzel pedig megmentette az életét.
"Ijesztő, hogy nem tudom, mit csinálok az éjszaka közepén"
Amikor fáradtnak, elcsigázottnak érezzük magunkat, sokszor mondjuk, hogy "olyan vagyok, mint egy alvajáró". Vannak azonban, akik számára az alvajárás valós probléma. Milyen tünetekkel járhat, kiknél nagyobb a kockázata, és mit lehet tudni a kezelési lehetőségekről?
Horzsolások, sebek - lássa el őket profi módon!
Kisebb nagyobb sérülést már mindenki szenvedett életében a kérdés, hogy vajon helyesen látta-e el? A legegyszerűbb hajszáleres vérzés mellett az akár jóval komolyabb vénás vérzéssel is foglalkozunk, kitérve ezek ellátására is.
Megtalálták az öregedés kulcsát
Több évtizede kutatott kérdésre találhattak megfejtést brit kutatók, miután eredményeik azt mutatják, a sejtekben a korral bekövetkező genetikai változások száma nem tér el számottevően a legkülönfélébb emlősfajok esetében sem. A felfedezés mind az öregedés folyamatát, mind a daganatos betegségek kialakulását új oldalról világítja meg.
A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.