Odafigyelnek a pénzügyekre a magyarok

Odafigyelnek a pénzükre a magyarok, körültekintően intézik a bevásárlásokat, megnézik, hogy mit és mennyiért vesznek, keresik a kedvező, akciós ajánlatokat – derült ki egy friss hazai kutatásból.

A legtöbben (40 százalék) bevásárlás előtt listát írnak, amihez ragaszkodnak is, vagy a szokásos dolgokat veszik (30 százalék), így körülbelül tudják, mennyit fognak költeni. A nőkre, a fiatalabbakra és a budapestiekre jellemzőbb, hogy előzetesen összeírt listával vásárolnak, melyhez tartják is magukat. A férfiak inkább az akciós, kedvezőbb árú termékeket keresik, az idősebb korosztály jellemzően a megszokott dolgokat veszi, a vidéken élők pedig szívesen tájékozódnak az akciós újságokból – mutatott rá az Erste Bank felmérése, amelyet ügyfelei körében végzett.

pénzügyek, vásárlás, akciós termékek
Odafigyelnek a pénzügyekre a magyarok. A fotó illusztráció, forrás: getty Images

Az eredmények alapján az is kijelenthető, hogy gondosabban kezelik a családi kasszát a nők: 54 százalékuk már az ezer forintos termékek esetén is összehasonlítja az árakat, míg a férfiak esetében ez az arány csak 44 százalék.

Fontos a származási ország és az akció

Akciós terméket 75 százalék vesz rendszeresen, és a válaszadók több mint a fele gyűjt pontot, 41 százalékuk pedig kuponos kedvezményeket is igénybe vesz. Az élelmiszerek esetében a többség arra is odafigyel, milyen összetevőket tartalmaz a lehetőleg Magyarországról származó áru.

A kutatás szerint az élelmiszereknél a származási ország mellett különösen fontosak az akciók, a különféle pontgyűjtő lehetőségek szerepe, valamint az, hogy az adott termék megbízható forrásból származzon. A válaszadók 72 százaléka mondta azt, hogy figyeli az élelmiszerekhez kapcsolódó akciókat, míg kétharmaduk részt vesz valamilyen pontgyűjtő programban is. A vásárlók 85 százaléka odafigyel arra is, hogy az adott élelmiszer megbízható helyről származzon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.