Életmód
Alrovatok
Az EU több mint tízezer kórházi helyet biztosít a menekültek számára
Az Európai Unió több mint tízezer kórházi férőhelyet biztosít tagállamaiban a sürgős orvosi ellátásra szoruló ukrajnai menekültek számára - közölte hétfői lengyelországi sajtóértekezletén Sztella Kiriakídisz az Unió egészségügyi biztosa.
Látványos újítással készülnek a vízimentők
Ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon és kikötőkben a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). A mellények egy dekoratív és messziről is könnyen felismerhető állványon kapnak helyet: az első két állványt két balatoni városban állítják fel.
A háborúk láthatatlan sebeket ejtenek
A háború okozta pszichológiai traumák legfiatalabb áldozatai a gyerekek: az átéltek olyan komoly lelki sérüléseket idézhetnek elő náluk, amelyek évekkel később sem gyógyulnak be, és akár a következő generációra is átörökíthetőek. Ezért fontos a reziliencia, azaz a lelki ellenálló képesség minél korábbi életszakaszban történő kialakítása.
Mérlegen a járvány: mi olvasható ki a magyar halálozási adatokból?
A koronavírus első másfél évében a magyar halálozási adatokra nagyobb hatása lehetett az elmaradt influenzajárványnak, mint az egészségügy terheltségének, a pandémia közvetett hatásai így eddig legalábbis összességében több életet menthettek meg, mint amennyit elvettek. A közúti balesetek száma lecsökkent, az öngyilkosságoké viszont nőtt, a születések számát azonban hosszabb távon valószínűleg nem befolyásolja majd a vírus terjedése.
Orbán: meg kell szervezni az itt maradó menekültek életét
Nyolc nap alatt 140 ezer, az ukrán-orosz háború elől menekülő személy érkezett Magyarországra, és várhatóan még többen jönnek majd. Egy ilyen krízishelyzetben nincs kire várni, nekünk kell cselekedni, a menekültek ellátása a mi dolgunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Ukrán atomerőművek orosz kézen: veszélyben vagyunk?
Az orosz hadsereg péntek éjjel tüzérséggel lőtt egy újabb atomerőművet Ukrajnában, majd reggelre elfoglalta azt. Noha a zaporizzsjai erőmű technológiailag biztonságosabbnak tekinthető, mint a csernobili, ismét felmerül a kérdés, kell-e a aggódnunk az újabb nyugtalanító hírek miatt.
Többnyire erősen felhős, helyenként időszakosan borult lesz az ég, de nyugaton, délnyugaton hosszabb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Néhány helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében és az Észak-Alföldön helyenként megélénkül. Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.