Látványos újítással készülnek a vízimentők

Ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon és kikötőkben a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). A mellények egy dekoratív és messziről is könnyen felismerhető állványon kapnak helyet: az első két állványt két balatoni városban állítják fel.

Az öt legfontosabb vízparti szabály , hogy nyaralás közben elkerülhessük a baleseteket.

"Régi álmunk vált valóra. Frekventált vízközeli közterületeken, sétányokon, kikötőkben állítjuk fel a mentőmellényállványokat. A rajtuk található mentőmellényeket bárki ingyenesen használhatja. A célunk az, hogy a mentőmellény használata általánosan elterjedjen, ugyanúgy magukhoz vegyék az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogyan a cipőt is felveszik. Ha pedig nincs mellényük, vagy otthon felejtették, akkor legyen a parton egy állvány, ahonnan leakaszthatnak egyet" - árulta el Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke. A különleges állvány prototípusát a Budapest Boat Show keretei között mutatták be a nagyközönségnek csütörtökön.

A VMSZ közleménye szerint a vízpartokon a gyermekek vannak a legnagyobb veszélyben. "Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen belesik a kikötő mély vízébe, egy stégről a folyóba vagy a vízibicikliről egy strandon, és pillanatok alatt elmerülhet. Ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre. Ebben segítünk az állványainkkal" - mutattak rá. A szakszolgálat az életmentés és balesetellátás mellett fontos feladatának tekinti a prevenciót és edukációt is. Törekszenek rá, hogy lehető legtöbb emberhez eljuttassák azokat az üzeneteket, amelyek a tudatosabb, biztonságosabb vízhasználatot, sportolást, pihenést segítik. A mentőmellényállvány ötlete is ebbe a folyamatba illeszkedik.

Az állványok egy nagy mentőmellényt formáznak. Figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. A térszobrokban egy tucat különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeznek ki. Az állványokon ez olvasható: "Vedd el! Vedd fel! Viseld! Tedd vissza!". A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy a helyükre tegyék vissza használat után az eszközöket.

Balatonalmádi városa fogadja be a KÜRT Zrt. által örökbe fogadott állványt. Dr. Kepli Lajos, polgármester elmondta: "A parton kiállított állvánnyal a várost szeretnénk még biztonságosabbá tenni az ott lakó és az oda látogató vendégek számára. Ezért az önkormányzat a projekt mellé állva a legnagyobb forgalmú strandon biztosít helyet az állványnak, hogy ezzel is a lehető legnagyobb közönség számára tegye elérhetővé a mentőmellények használatát. A Wesselényi strand sok vendéglátó egységgel, játszótérrel, ingyenes animációval, vízi sportolási lehetőséggel és hamarosan mentőmellényállvánnyal várja a pihenni vágyókat" - mondta el Kepli Lajos, az első állványt kiállító Balatonalmádi polgármestere.

Balatonkenese szinté befogad idén egy térszobrot. "Turizmusból élő, Balaton-parti településként kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az ide látogató vendégek a Balaton adta lehetőségeket örömmel és biztonsággal élvezhessék" - fogalmazott Jurcsó János, a település polgármestere. "Az eszköz jelentősen növeli a strand használatának biztonságát úgy, hogy egymáson segítve, egymásért felelősséget vállalva és egymás feltétlen segítségében bízva tölthetjük időnket a magyar tenger partján."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.