Életmód
Alrovatok
Remény a bénulásos betegeknek
A kísérletben az 52 éves, négyvégtag-bénulásban szenvedő Jan Scheuermann képes volt mozgatni és irányítani egy robotikus kart az agyába épített elektródahálózat segítségével. A kísérlet sikere reményt adhat a lebénult betegek számára, hogy újra képesek legyenek önállóan mozogni.
Lépjen a nyárba visszér nélkül
Számos, ingyenes szűrővizsgálaton vehet részt az, aki ellátogat Budapesten 2015. július 25-én (szombaton) 10 és 17 óra között a WestEnd City Center nyugati pályaudvar felőli bejáratához. Ez alkalommal nagy hangsúlyt kapnak a vénás - visszeres - megbetegedések.
Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.