Lépjen a nyárba visszér nélkül

Számos, ingyenes szűrővizsgálaton vehet részt az, aki ellátogat Budapesten 2015. július 25-én (szombaton) 10 és 17 óra között a WestEnd City Center nyugati pályaudvar felőli bejáratához. Ez alkalommal nagy hangsúlyt kapnak a vénás - visszeres - megbetegedések.

A vénás elégtelenséget a köznyelvben csak visszérbetegségnek nevezik, és bár nem a legsúlyosabb megbetegedés, kezelés nélkül mégis nagymértékben ronthatja életvitelünket, sőt akár mozgáskorlátozottsághoz is vezethet. Nem is gondolnák, hogy a magyar felnőtt lakosság 85 százaléka érintett valamilyen szinten e betegségben.

A nyári időszak beköszöntével a betegségben érintettek még nagyobb kellemetlenségnek vannak kitéve, hiszen a felmelegedéssel együtt jár a meleg miatt kitáguló visszerek vénás gyulladása . Kialakulásának egyik oka lehet korunk mozgásszegény életmódja, az ülőmunka, a dohányzás, a túlsúly illetve a genetikai hajlam. A betegség nem válogat, fiataloknak, időseknek egyaránt megnehezíti mindennapjait. A betegek között azonban a nők aránya duplája a férfiakénak.

Tegyen Ön is a visszérmentes nyárért!

Sokan nem is sejtik, hogy náluk is fennáll már a probléma. Ez egy gyors vizsgálattal könnyen (és ingyen) kideríthető a helyszínen. Ha érintettek vagyunk a betegségben, akkor se keseredjünk el, szerencsére van megoldás, a vénák állapota javítható és a visszérbetegség is megelőzhető egy speciálisan erre betegségre kifejlesztett gyakorlatsorral. A vénatornát a helyszínen a szervezők nemcsak, hogy bemutatják, de az abban történő részvételre is invitálják a látogatókat.

A helyszínen a visszérbetegség felmérése mellett olyan egyéb ingyenes vizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők, mint a vérnyomásmérés, koleszterin , húgysav- és vércukorszint mérés, szén-monoxid és légzésfunkció vizsgálat szemvizsgálat és sok egyéb betegség kockázatát felmérő teszt.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a helyszínen a szervezők!

Magyarország átfogó egészségvédelmi programjáról: A legnagyobb magyar humanitárius egészségvédelmi program, 2010-2014 között eddig több mint 919 helyszínen 3 176 817 ingyenes vizsgálatot végeztek el. A kamionban közel 30 féle szűrővizsgálat található egy helyen. A szűrésen felül a helyszínen, a kamion előtti sátorban prevenciós tanácsadás zajlik, így például megtalálható az újraélesztés és a meleg elleni hatékony védekezés is, valamint anatómiai modellek, 3D egészségügyi ismeretterjesztő mozi vetítés elérhető. Közhasznú és kellemes családi program fiataloknak és időseknek egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!