Életmód
Alrovatok
Sütő Enikő megtalálta a kortalanság titkát (x)
Az "anti-aging" már évek óta az egyik legnépszerűbb életmódtrend, hiszen mindenki szeretné megőrizni testi-lelki egészségét. A kortalan szépségű Sütő Enikő a villányi kékszőlőmagból készült Bock táplálékkiegészítőket is előszeretettel fogyasztja.
Ezért tilos folyadék nélkül bevenni a gyógyszert
Biztosan velünk is előfordult már, hogy folyadék nélkül vettük be a gyógyszereinket. Ki lustaságból, ki azért, mert rohant, és nem volt ideje meginni hozzájuk néhány korty vizet. Kevesen tudják azonban, hogy ez egy rendkívül veszélyes szokás - cikkünkben eláruljuk, miért fontos kerülni.
Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.