Új módszerrel gyógyítják a szemet

A világon először kezeltek szaruhártya-sérülést őssejtekből létrehozott transzplantátummal Japánban - jelentette be az operációt elvégző orvos.

Mi történik, ha elvékonyodik a szaruhártya? Részletek itt.

A szaruhártya a szem legkülső rétege, amelynek feladata a szemgolyó védelme, valamint a látás folyamatában is nélkülözhetetlen szerepet tölt be. A szarhártya legkülső héja, az úgynevezett epithelium öt-hat réteg sejtből áll. Ezek a sejtek gyorsan tudnak osztódni, ha a szaruhártyát valamilyen sérülés éri, és bár számuk folyamatosan csökken, a hiányt a szemhéjak által védett limbális epithél őssejtek folyamatosan pótolják. A japán nőnél egy betegség következtében ez utóbbi őssejtek működése romlott. Az állapot a szaruhártya elhomályosodásával jár, illetve idővel vakságot idézhet elő.

A szem szaruhártyájának kezelésében is használnak már pluripotens őssejteket
A szem szaruhártyájának kezelésében is használnak már pluripotens őssejteket. Fotó: iStock

Mint azt a beteget kezelő Nisida Kodzsi, az Oszakai Egyetem szemésze augusztus 29-i sajtótájékoztatóján elmondta, indukált pluripotens őssejtekből (iPS) hoztak létre egy 0,05 milliméter vastag szaruhártyasejt-réteget. Ezt a lapot ültették a páciens szemébe, miután eltávolították a szaruhártyája sérült részét. A beavatkozás júliusban hajtották végre, azóta már haza is bocsátották a beteget a kórházból, mivel nem jelentkeztek nála a transzplantátum kilökődésének jelei, illetve látása is javult.

Sokakon segíthet a módszer

A pluripotens őssejteket egy felnőtt donortól vett bőrsejtek újraprogramozásával hozták létre. A folyamat során a sejtek előbb egyfajta embrionális állapotba kerülnek, hogy aztán az eredetitől eltérő sejttípussá alakíthassák azokat - így akár szaruhártyasejtekké. Habár jelenleg elsősorban elhunyt donorokból vett szövetekkel kezelik a sérült vagy beteg szaruhártya miatt kezelésre szoruló betegeket, ugyanakkor Japánban meglehetősen hosszú a várólista az ilyen transzplantátumokra. Éppen ezért az új megközelítés hatalmas előrelépést jelenthet a szemészetben.

Japán egyébként is élen jár a pluripotens őssejtek klinikai alkalmazásában, hiszen a japán orvosok már gerincvelői sérülések , Parkinson-kór és egyéb szembetegségek kezelésében is használták már a technikát. Nem mellesleg a szintén japán Jamanaka Sinja, a Kiotói Egyetem biológusa fedezte fel, hogy érett sejteket hogyan lehet őssejtekké visszaalakítani, amiért 2012-ben elnyerte az orvosi Nobel-díjat.

Az ázsiai szigetország egészségügyi minisztériuma összesen öt operációra adott engedélyt Nisida doktornak. A szakember a következő műtétet még az idei évben szeretné elvégezni, valamint reméli, hogy a beavatkozás öt éven belül a klinikai ellátás szerves részévé válhat.

Forrás: nature.com ; nippon.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!