Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Országszerte vizsgálják a kéknyelv-betegséget
A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg - közölte a Nébih a honlapján.
Északkeleten csak lassan szakadozik a felhőzet, ott gyenge havazás sem kizárt, máshol viszont általában derült, napos idővel indul a nap. Napközben aztán nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, majd ónos eső várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, aztán délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.