„A felelős állattartást nem a rendelőben, hanem otthon kell elkezdeni”

Sok kutya azért kerül állatorvoshoz, mert nem megfelelő táplálékot kap. Ez azonban csupán az egyik ok, amellyel a gazdik tudattalanul árthatnak kedvenceiknek. Mutatjuk, mire kell még figyelni.

Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a hazai állattartó kultúra, azonban még mindig sok a véletlen mérgezés és az elkerülhető baleset. A megelőzés terén tehát még bőven van hova fejlődni. Sok kutya ugyanis azért kerül állatorvoshoz, mert nem a számára megfelelő táplálékot kapta, vagy mert a gazdi nem ismerte fel időben egy betegség tüneteit, csak már előrehaladott stádiumban.

Mivel minden betegség kezelésének sikeressége nagyban függ attól, hogy mennyire korán kezdik meg a kezelést, fontos, hogy az állattartók felismerjék ezeket a vészhelyzeteket és megfelelően tudjanak cselekedni a bajban. Dr. Piller Pálma állatorvos ezért a felelős és tudatos állattartás érdekében kutyaelsősegély-tanfolyamot és felelősgazdi-képzést indít.

kutya állatorvosnál
Sok kutya azért kerül állatorvoshoz, mert nem megfelelő táplálékot kap. Fotó: Getty Images

A balesetek nagy része megelőzhető lenne

„A felelős és tudatos állattartást nem a rendelőben, hanem otthon kell elkezdeni. Ezért jöttek létre a gazdiknak szóló képzések, amelyek a leggyakoribb egészségügyi problémák, baleset-megelőzés és egyéb baj esetén a helyes tennivalókra összpontosítanak. Az állatorvos felkeresésének harmadik leggyakoribb oka ugyanis a baleset, amelyek nagy része ráadásul megelőzhető lenne, ha tisztában vagyunk a veszélyforrásokkal” – mondta el a start it @K&H startup inkubátorban fejlődött PetWiseCare kisállatszitter-platform alapítója.

Sok esetben, ha megtörténik a baj, a gazdik nem tudnak cselekedni, lefagynak és késlekednek a kutya orvoshoz szállításával. Ilyenkor versenyt futunk az idővel, és életmentő lehet, ha magabiztosan meg tudják őrizni lélekjelenlétüket, illetve tudják, milyen lépéseket kell tenniük, amíg állatorvoshoz szállítják kedvencüket” – magyarázta a szakértő.

Több felelős állattartóra lenne szükség

A doktornő hosszú távú célja, hogy magasabb szintre emelje a felelős állattartást, és egy tudatos közösséget hozzon létre. A gazdiképzés mellett ezért az ország első kutyaszitter-oktatását is elindította. Az állatorvosok által biztosított képzés azoknak az állatbarátoknak szól, akik vállalják, hogy mások kedvenceire vigyáznak.

Az állattulajdonosok ma már egy biztonságos rendszeren keresztül foglalhatnak szittert kedvencüknek, ha nem tudnak velük lenni nyaralás, túlóra vagy egyéb elfoglaltság miatt. A felügyeletek során 0-24 órás állatorvosi tanácsadással és házhoz járó állatorvosi szolgáltatással támogatják a szittereket.

Világszerte egyre elterjedtebbek a vegán macska- és kutyatápok, és már itthon is több gyártó kínálatában találunk teljesen növényi táplálékot az alapvetően húsevő/mindenevő háziállataink számára. De vajon biztosan jó ötlet csupán ökológiai és etikai okokból átszoktatni kedvenceinket erre az étrendre?

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!