Országszerte vizsgálják a kéknyelv-betegséget

A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg - közölte a Nébih a honlapján.

Hollandiában szeptember elején kitört, majd országszerte rendkívül gyorsan elterjedt a kéknyelv-járvány. Október elején, a korábban mentes státuszú tagállamok közül Németország és Belgium is bejelentette a betegség holland határhoz közeli megjelenését. Mindezek miatt a Nébih - a betegség leghosszabb lappangási idejét figyelembe véve - a 2023 júliusától Magyarországra érkező fogékony állatszállítmányok vizsgálatát írta elő.

Az érintett 59 szállítmánnyal érkezett csaknem 3800 szarvasmarhából a vizsgálat idején már csak mintegy 1150 állatot tartottak az országban, a többit harmadik országokba exportálták. A vármegyei kormányhivatalok bevonásával csaknem 1700 mintavétel és laboratóriumi vizsgálat történt, amely a másik tagállamból érkező szarvasmarhákkal együtt tartott állatokat is érintette. Idáig öt tenyészetben tizenöt holland származású, nem vakcinázott állatnál igazolódott, hogy korábban találkoztak már a vírussal, megfertőződtek. Bár ezen szarvasmarhák fertőzésveszélyt nem jelentenek, de az eredmények azt mutatják, hogy Magyarország kéknyelv-betegség mentességének megőrzése szempontjából kulcsfontosságú a megelőzés, beleértve a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogok elleni védekezést, valamint a karantén előírások szigorú betartását. Ez azért is fontos, mert a kéknyelv-betegség mentes státusz elvesztése kereskedelmi korlátozásokat jelenthet a fogékony kérődző állatokat tekintve - ismertette a hivatal.

szarvasmarha
Vizsgálják a magyarországi szarvasmarha-állományt. Fotó: Getty Images

A Nébih információi alapján a korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából, valamint más tagállamok fertőzött területeiről. A fertőzést közvetítő törpeszúnyogok aktivitási időszaka a hideg időben megszűnt. A hivatal azonban felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett országokból származó állatok vásárlásánál különös gondossággal járjanak el, az előírt kezeléseket, vizsgálatokat, karanténozást minden esetben teljesítsék.

A Nébih az oldalán arra is kitért, hogy a kéknyelv fertőző vírusos állatbetegség, amely a kérődző állatokat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődzők) támadja meg. Egyéb állatokra és az emberre a vírus nem veszélyes. A kórokozót kizárólag a Culicoides nemzetségbe tartozó törpeszúnyogok terjesztik. Állatok közti közvetlen kontaktussal, illetve egyéb úton a fertőzés nem terjed.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt fokozatosan vékonyodik és kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, egyre többfelé napos, száraz idő várható. Estétől nyugat, északnyugat felől azonban ismét egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?