Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Veszélyes tévhit kering a maszkviselésről
A koronavírus-világjárvány miatt elterjedt maszkviselés egy olyan szokás, amelyet valószínűleg még egy jó ideig nem hagyhatunk el. Csakhogy vannak, akik amiatt aggódnak, hogy a maszkot hordva kevesebb oxigén jut a szervezetükbe, illetve több szén-dioxidot lélegeznek be. Vajon van ennek bármi realitása?
Koronavírus: meddig tartsunk távolságot a másiktól?
Csillapodni látszik a koronavírus-járvány a világban, így a legtöbb érintett ország egymás után oldja fel a korlátozásokat. Az emberek nagy része alig várta az enyhítést, hiszen a lanyhuló szigor a többi között azt jelenti, hogy újra találkozhatnak családtagjaikkal, barátaikkal. Jócskán vannak azonban olyanok is, akik továbbra is félve gondolnak a személyes kontaktusra, és nem örülnek annak, hogy megszaporodtak a programokra való meghívások.
A krízis újra előjöhet, és akkor még erősebb lesz
Bár az egészségügyi dolgozók munkáját soha nem lehetett a könnyű, a kiszámítható vagy a nyugodt jelzővel illetni, a koronavírus-járvány megsokszorozta terheiket - nemcsak fizikai, hanem mentális értelemben is. A pszichés súlyok cipelése pedig embert próbáló feladat, akár komoly betegségeket is okozhat, amelyek sokszor hetekkel, hónapokkal a krízis után jelentkeznek. Szakértővel beszélgettünk a pandémia egészségügyi dolgozókra gyakorolt lelki hatásáról.
Koronavírus: ennyivel nőhet a szegénységben élő gyerekek száma
A koronavírus okozta világjárvány következményei miatt év végéig 86 millióval nőhet a szegénységben élő gyerekek száma a világon - derült ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Save The Children gyermekmentő alapítvány közös tanulmányából.
Koronavírus: így könnyítik a magyarok hazatérését
Megkönnyíti a magyar állampolgárok hazatérését Bulgáriából egy most hatályba lépett kormányrendelet - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szombati online sajtótájékoztatón.
Különleges algoritmus segíthet a vízimentőknek
Matematikusok által kifejlesztett algoritmus gyorsíthatja fel a vízi balesetet szenvedők mentését a tengereken. Az új módszer segítségével megjósolható, merre sodródnak a vízfelszínen a tárgyak és az emberek - közölte a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH).
Koronavírus: így bukott meg a körülrajongott szer
Bár egy ideig úgy tűnt, a malária ellen kifejlesztett hatóanyag, a klorokin hatásos lehet a COVID-19 ellen, mostanra kiderült: amellett, hogy mégsem gyógyítja a koronavírus-fertőzést, életveszélyes szívritmuszavart válthat ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) beszüntette a szer tesztelését.
Ezért jó, hogy a maszkok divatos kiegészítők is lettek
Világszerte egyre több híresség és influencer csatlakozik a MaskingForAFriend (egy barátomért hordok maszkot) kampányhoz, amivel a maszk viselésének fontosságára próbálják felhívni a figyelmet. Ennek pedig nagy szerepe van abban, hogy az arcvédők a funkcionalitás mellett egyre inkább divatos kiegészítővé válnak.
Több nő lett munkanélküli a járvány miatt, mint férfi
A február-áprilisi, három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal, 56 ezerrel volt alacsonyabb. A koronavírus-járvány gazdasági hatásai pedig a nőket érintették rosszabbul a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
Koronavírus: nem létező vagy hamis termékeket hirdettek
Az online platformok üzemeltetői több millió, a koronavírussal összefüggő, félrevezető hirdetést és termékreklámot távolítottak el vagy tiltottak le weboldalaikról az Európai Bizottság felhívására folytatott átfogó ellenőrzési akció keretében.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Egyre többfelé előfordulhat kisebb eső, ónos eső, szitálás, ónos szitálás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő este -5, +2 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4, +1 fok között alakul, de északkeleten a derült részeken ennél jóval hidegebb is lehet. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.