Veszélyes tévhit kering a maszkviselésről

A koronavírus-világjárvány miatt elterjedt maszkviselés egy olyan szokás, amelyet valószínűleg még egy jó ideig nem hagyhatunk el. Csakhogy vannak, akik amiatt aggódnak, hogy a maszkot hordva kevesebb oxigén jut a szervezetükbe, illetve több szén-dioxidot lélegeznek be. Vajon van ennek bármi realitása?

Mit tehetünk, ha maszkviselés közben folyton bepárásodik a szemüvegünk? Részletek itt.

A szén-dioxid a légzés során keletkezett természetes melléktermék, amelyet ki és be is lélegzünk. De mennyire lehet ez káros? Az amerikai egészségügyi hivatal (NIH) álláspontja szerint ritka esetekben meglehetősen veszélyes lehet, mivel a szén-dioxid nagy mennyiségben belélegezve életveszélyes állapotot idézhet elő - olvasható a health.com cikkében . Ilyenkor hiperkapnia, vagyis szén-dioxid-mérgezés lép fel, amelynek tünetei közé tartozik a fejfájás, szédülés, kettős látás, fülzúgás, koncentrációs zavarok, rohamok és fulladás is. Ugyanakkor a hangsúly a ritka szón van, szakértők szerint ugyanis igen magas koncentrációt kell ahhoz elérnie a szén-dioxidnak a véráramban, hogy az valóban károssá, illetve akár végzetessé váljon.

maszkviselés, koronavírus, COVID-19, szén-dioxid-mérgezés, hiperkapnia
Maszkot viselve sem kell szén-dioxid-mérgezéstől tartanunk. Fotó: Getty Images

A szén-dioxid átlagosan a légkör 0,04 százalékát teszi ki. Veszélyt csak abban az esetben jelent, ha ez a szám eléri vagy túllépi a 10 százalékot a környezetünkben lévő levegőben. Előfordulhat egyébként az is, hogy valaki túl kevés szén-dioxidot lélegzik be, általában olyankor, ha túl gyorsan kapkodja a levegőt. Ha pedig visszatartjuk a lélegzetünket, akkor túl sok szén-dioxid maradhat a szervezetben. Mindkét eset problémát okozhat, mivel a szén-dioxid részt vesz a vér pH-értékének szabályozásában. Ha túl sok van belőle, a vér túlságosan savas lesz, ha túl kevés, akkor viszont túlságosan lúgos. A test mindkét esetben érzékeli a változást, és ájulás léphet fel az abnormális légzés hatására.

Maszkok tekintetében érdemes figyelembe venni, hogy mennyire sokféle létezik. Éppen ezért az, hogy mennyi szén-dioxidot tartanak bent, attól is függ, hogy az adott maszk milyen anyagból készül, illetve hogy mennyire illeszkedik szorosan az archoz. Ki- és belélegzés közben az anyag szálai között képes átáramlani a levegő, így minimális a kockázat, hogy annyi szén-dioxidot lélegeznénk be benne, amennyi már rosszullétet okozhatna. Ugyanígy amiatt sem kell aggódnunk, hogy nem jut elég oxigén a szervezetünkbe. Az N95-ös maszkok hosszú távú viselése okozhat némi változást a vérösszetételben, de ez is inkább csak azok esetében igaz, akiknek már korábban is volt légzési nehézségük, vagy erős dohányosok, elhízottak, esetleg tüdőtágulatuk van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.