"Egyes egészségügyi dolgozókat a betegeikkel együtt meggyilkoltak"

Legalább 200 erőszakos incidens áldozatai voltak ápolók a koronavírus-világjárvány kezdete óta - közölte szerdán Genfben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (CICR). Hangsúlyozták: ez az erőszak egyre szélesedik.

A helyzet miatt 30 millió szakmabelit képviselő 13 orvosi és segélyszervezet - közöttük a CICR, az Orvosok Határok Nélkül, a Nemzetközi Kórházszövetség és az Ápolónők Nemzetközi Tanácsa - vezetői közös nyilatkozatban ítélték el a világjárvány alatt az egészségügyi személyzet és létesítmények ellen elkövetett, egyre szaporodó támadásokat. Több mint 200 jelentett incidensről van egyébként szó.

A CICR szerint az aláíró szervezetek ezenkívül "aggodalmukat fejezik ki a jelenség kiterjedtsége miatt, amely mind a világjárványra adott válasz főszereplőit, az ápolókat , mind az általuk szolgált közösségeket veszélyezteti".

Legalább 200 erőszakos incidens áldozatai voltak ápolók a koronavírus-világjárvány kezdete óta.
Legalább 200 erőszakos incidens áldozatai voltak ápolók a koronavírus-világjárvány kezdete óta. Fotó: Getty Images

Zaklatás, megbélyegzés, fizikai erőszak áldozatai

Fotók: így készül a koronavírus elleni oltóanyag A koronavírus-járvány nagy csapást mért 188 országra. Ezért a világ számos laboratóriumában dolgoznak azon, hogy kifejlesszék a vakcinát az új kór ellen. Részletek és különleges felvételek itt .

A nyilatkozatban a szervezetek vezetői leszögezik: "ha a COVID-19 -re való reagálás főszereplői támogatásának nyilvános kifejezései örömmel töltik is el őket, az is tény, hogy sokan közülük zaklatás, megbélyegzés és fizikai erőszak áldozatai". A nyilatkozat rámutat, hogy "egyes egészségügyi dolgozókat a betegeikkel együtt meggyilkoltak", és "nincs egyetlen olyan nap sem, hogy ne jelentenék a megfélemlítés és erőszakcselekmények újabb eseteit".

A szervezetek felszólítják a kormányokat, hogy harcoljanak a dezinformáció ellen, és ügyeljenek arra, hogy az egészségügyi dolgozók "biztonságos környezetben végezhessék a munkájukat, és ne csak az erőszakcselekmények áldozatainak, de a magas fokú stressz közepette dolgozóknak is biztosítsanak pszichológiai segítséget".

Folytatódnak a járvánnyal nem összefüggő támadások is

A CICR hozzátette, hogy a világjárvány növeli az egészségügyi személyzetre és a rendszerekre gyakorolt hatást az olyan térségekben, ahol amúgy is próbára teszi őket "egy konfliktus vagy a beruházások hiánya". A szervezet emlékeztetett továbbá arra, hogy a világjárvány közepette az ápolók elleni erőszak egyre növekszik, és a járvánnyal nem összefüggőnek látszó támadások is folytatódnak. A CICR elítélte a nemrégiben Kabulban és a nyugat-szudáni Dárfúrban elkövetett merényleteket, amelynek egészségügyi létesítmények, orvosok és ápolók, valamint betegek estek áldozatul.

Ciprus fizet, ha náluk kapjuk el a koronavírust - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!