Itt a legtisztább a levegő a Földön

A Déli-óceán felett a legtisztább a levegő a Földön.

A Déli-óceán feletti atmoszferikus határréteg levegője mentes az emberi tevékenységekből eredő és távoli kontinensekről származó részecskéktől - állapították meg a Coloradói Állami Egyetem kutatói, akik elsőként vizsgálták az Antarktisz körüli víztömeg felett lévő levegő bioaeroszol-összetételét. Mint kiderült, ezen a területen a legtisztább a levegő.

A légszennyezés elleni harc tette tönkre a levegőt Mintegy 40 százalékkal csökkent Kínában a levegőben lévő szálló por (PM2,5) koncentrációja azóta, hogy a kínai kormány 2013-ban szigorú intézkedéseket rendelt el. A drámai mértékű csökkenés ugyanakkor súlyos ózonszennyezést idézett elő. Kattintson a részletekért!

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői egy kutatóhajó fedélzetéről gyűjtöttek levegőmintákat az óceánnal közvetlenül érintkező légköri rétegből - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A szakemberek a szálló mikrobák összetételét vizsgálták a begyűjtött mintákban. A légkör tele van ezekkel a mikroorganizmusokkal, amelyeket a szél több száz vagy több ezer kilométeres távolságokba képes eljuttatni.

A Déli-óceán levegője a legtisztább a Földön. Fotó: Getty Images
A Déli-óceán levegője a legtisztább a Földön. Fotó: Getty Images

A kutatók egyebek között DNS-szekvenálást alkalmazva állapították meg, hogy a mikrobák óceáni eredetűek. Az eredményekből kiderült, hogy az antarktiszi levegőbe nem jutnak el a távoli szárazföldekről és emberi tevékenységekből eredő aeroszolok. "Összességében a tanulmányunk azt sugallja, hogy a Déli-óceán egyike a bolygó azon kevés helyeinek, amelyekre csupán minimális hatással van az emberi tevékenység" - jegyezték meg a kutatók.

Itthon is sok gondot okoz a légszennyezés

A levegőszennyezés hónapokat, sőt akár éveket vehet el az életünkből attól függően, hogy hol élünk. Az átlagos egyiptomi élettartama 1,9 évvel, az átlagos indiaié 1,5 évvel kevesebb, mint lehetne, de az oroszok is körülbelül kilenc hónapot veszítenek. Sajnos mi magyarok sem állunk valami jól - hogy mennyire veszélyes ránk a légszennyezés, arról bővebben az alábbi cikkünkben is írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.