Szlávik: a koronavírus szinte az egész test betegsége

Lezajlott az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatója, ezúttal dr. Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa is felszólalt.

Dr. Szlávik János elmondta, többféle módszert alkalmaznak a COVID-betegek kezelése során, ilyenek például a vírusellenes gyógyszerek, illetve a biológiai vagy a plazmaterápia. Beszélt a már itthon is elérhető favipiravirról , amely egy, a közepesen súlyos fertőzöttek esetében hatékony készítmény, és úgy tűnik, összességében megakadályozza, hogy a koronavírus-fertőzés lefolyása súlyosbodjon. Hátránya, hogy viszonylag nagy mennyiségben kell beszedni, illetve, hogy terhesség esetén nem alkalmazható.

Egészségügyi maszkot viselő idősek beszélgetnek a villamoson Budapesten, háttérben az Országház.
Egészségügyi maszkot viselő idősek beszélgetnek a villamoson Budapesten, háttérben az Országház. Fotó: Getty Images

Az infektológus főorvos kitért arra, hogy itthon jelenleg 3 olyan oltóanyag-kísérlet zajlik, amelynek eredményei rendkívül biztatóak, valószínűleg ezek egyike során kerül kifejlesztésre az első hatékony vakcina. Megköszönte ezen kívül a Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak, az ország összes egészségügyi dolgozójának, és mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben, hogy kitartanak, összetartanak, mert a járvány leküzdésének szerinte ez a kulcsa.

Az asztmás gyerekeket ne vigyék bölcsődébe, óvodába

Ezért kapja el kevesebb gyerek a koronavírust? Az új koronavírus-járvány kapcsán korán kiderült, hogy a gyerekek jóval ellenállóbbak a fertőzéssel szemben: kisebb eséllyel kapják el a SARS-CoV-2 nevű vírust, illetve kevésbé súlyos lefolyású a betegség náluk, gyakran pedig tünetmentes hordozók. A New York-i Mount Sinai Kórház Icahn Orvosi Egyetem tudósai ennek okát vizsgálták. Részletek itt .

Kérdésre válaszolva dr. Szlávik János hangsúlyozta: a koronavírus elsősorban az idős, krónikus betegségben szenvedők szervezetét támadja meg, rendkívül ritka, hogy a beteg fiatalabb, és nincs krónikus betegsége.

Mint megemlítette, a járvány alapmondata, hogy maradj otthon , akkor is, ha egészséges, és akkor is, ha beteg vagy. Ezzel összefüggésben azt tanácsolja azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke valamilyen krónikus légzőszervi betegségben, például asztmában szenved, hogy inkább ne vigyék őket bölcsődébe, óvodába. Különösen azért, mert ismert, hogy a gyerekek nagyon gyakran tünetmentesen hordozzák a koronavírust. "A beteg gyerekekre akkor is nagy veszélyt jelent a vírus, ha tudjuk, a gyerekek ritkán betegednek meg súlyosan, és haláleset sem fordul elő közöttük, csak extrém ritkán" - szögezte le a szakember.

Zárásképp az infektológus főorvos szólt arról is, hogy a koronavírus nemcsak a tüdőt támadja meg, hanem szinte az egész test betegsége. A fertőzés következtében apró vérrögök keletkeznek, amelyek eljuthatnak az agyba, a szívbe, a vesékbe, sőt a bőrbe is. Közölte, sajnos a halálesetek is ezeknek a folyamatoknak a következményei, nem pedig a direkt vírushatásnak.

Német tudósok először mutatták ki a koronavírust az anyatejben - a nagy felfedezésről az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos időre lehet számítani jobbára kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb a keleti határvidéken fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor, máshol nem várható csapadék. Többfelé lesz erős az északias irányú szél, a középső országrészben lehet kissé mérsékeltebb a légmozgás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?