Koronavírus: egyre több a Kawasaki-szerű beteg

Egyre több fiatal kerül kórházba több szervrendszert érintő gyulladásos tünetekkel. Sokan közülük korábban átestek koronavírus-fertőzésen. Eddig négy halálos áldozatról tudnak Amerikában.

Bár a COVID-19-betegek száma hirtelen visszaesett New Yorkban és más korábbi gócpontokon, egyre többen vannak azonban a gyulladásos tünetekkel kórházba kerülő gyermekek és fiatal felnőttek. A héten Amerika 20 államából jelentettek ilyen betegeket, New Yorkból 147-et, míg a Washingtoni Állami Gyermekkórházból 23-at. Egy 20 éves fiatalt San Diegóban, egy 25 évest Northwellben kezelnek - számolt be róla a The Washington Post.

Fel kell készülni egy második hullámra Az őszig tartó időszakot a koronavírus-járvány egy következő hullámára való felkészülés jegyében kellene kihasználni - véli Falus András biológus, Széchenyi-díjas akadémikus. Kifejtette, bár pszichológiai és gazdasági szempontból is elengedhetetlennek tűnik az eddigi korlátozások lazítása, orvosbiológiai tekintetben azonban egyértelműen veszélyes az újranyitás. A részletekért kattintson korábbi cikkünkre.

Mint arról a HáziPatika.com-on már írtunk, egyre valószínűbb, hogy összefüggés van az új koronavírus okozta COVID-19 és a Kawasaki-kórhoz hasonló, súlyos gyulladásos tünetegyüttest (MIS-C) okozó betegség között. A rejtélyes eredetű Kawasaki-kórról azonban eddig úgy tudták, hogy jellemzően csak 10 év alatti gyermekeket érint. Az orvosok azonban már kongatják a vészharangot, mivel egyre több fiatal felnőtt kerül hasonló tünetekkel kórházba. A lap idézi Jennifer Lightert, a NYU Langone gyermekinfektológusát, aki szerint a kisebbeknél jobban hasonlítanak a tünetek a Kawasaki-kórhoz. Mint mondta, míg a kicsiknél a vérerek gyulladása a jellemző tünet, addig a tinédzsereknél és fiatal felnőtteknél több szervet is érintenek a szimptómák. "Náluk súlyosabb a kór lefolyása" - jegyezte meg Lighter.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, COVID-19, Kawasaki-kór, MIS-C
koronavírus, koronavírus-fertőzés, COVID-19, Kawasaki-kór, MIS-C

Ez már a második hullám, és új tünetek is vannak

Jane Burns, a kaliforniai egyetemen működő Kawasaki-kórt kutató központ munkatársa attól tart, hogy aluldiagnosztizálják a fiatalok körében a betegséget, mivel a legtöbb felnőttekkel foglalkozó orvos "még soha nem látott Kawasaki-kórt sem, hiszen ez a gyermekek betegsége". Úgy fogalmazott, azért is bonyolult a helyzet, mert egy felnőtt szívét nem lehet olyan gyorsan megvizsgálni, a mellkas vastagsága miatt ugyanis az ultrahang már kevésbé hatékony.

Az új tünetek felismerése sem egyszerű azonban, mivel sokban különbözik attól, amit a koronavírus-fertőzött gyerekeknél tapasztaltak a betegség első hullámában, még március-áprilisban. Ott a többség aktív fertőzött volt, és légzési nehézségekkel is küzdött. Azok a fiatal felnőttek és gyerekek viszont, akik most kerülnek a sürgősségire, jellemzően hirtelen lázra, hasi fájdalomra, émelygésre, hányásra, valamint kiütésekre panaszkodnak, melyek komolyabb problémák jelei lehetnek. Az ebben a hullámban érkező betegek körében sokak szervezetéből mutatható ki koronavírus-fertőzés után termelődő antitest, ezek szerint tehát az immunválasz késett az akár hetekkel korábbi fertőzéshez képest.

Halálos áldozatai is vannak a betegségnek

A Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) a közelmúltban riasztást adott ki MIS-C, azaz a több szervrendszert érintő gyulladásos tünetegyüttessel diagnosztizált betegek számának hirtelen megugrása miatt, felhívva a szülők figyelmét arra, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, ha bármely szimptómát észlelik gyermeküknél. Az elmúlt hetekben négy MIS-C tünetegyüttessel diagnosztizált fiatal vesztette életét, három New York államban, egy 15 éves lány pedig Marylandben. Az orvosok nem győzik hangsúlyozni, hogy a gyermek és a felnőtt közötti éles különbségtétel jogi, és nem biológiai, tehát, míg a választójogot egyik napról a másikra kapják 18. születésnapjukon, addig a testük nem így változik, hanem folytonosan. Példaképp említik, hogy egy 20 éves sokkal jobban hasonlít fizikailag egy gyerekhez, ha tüdőkapacitása, reproduktív rendszere vagy erőnléte szempontjából vizsgálják, mint egy 30-ashoz.

Keresik az okát

Ahogyan a Kawasaki-kór, úgy a COVID-19-hez kapcsolódó gyulladásos szindróma oka is rejtély. A szakemberek azt gyanítják, hogy a genetikai hajlamon múlik a túlzott immunválasz, ami Kawasaki-szerű tüneteket vált ki. Éppen emiatt el is kezdték a betegek DNS-vizsgálatát, hogy kiderítsék, van-e bármilyen genetikai kapcsolat a betegek között.

Száznál több egészséges gyereket szültek koronavírusos anyák egy kórházban - kattintson a részletekért az nlc.hu cikkére.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17, +22 °C
Minimum: +7, +12 °C

Délelőtt többnyire gyengén felhős, derült lesz az ég, csapadék nem alakul ki. Délután folytatódik a napos, gyengén felhős idő, csapadék nem lesz. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 22 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Légnyomás emelkedés