Szöggel lőtte szembe magát, túlélte

Elakadt a szögbelövő, majd véletlenül a használója szemébe és az agyába fúródott a szög.

Egy harmincéves férfi egy építkezésen szögbelövővel dolgozott, amikor hirtelen a szerszám elakadt. A férfi ellenőrizte, hogy mi lehet a hiba oka, majd ekkor véletlenül a bal szemébe lőtte az akkorra már akadály nélkül távozó szöget. Mivel védőszemüveg nélkül használta a szerszámot, a szög egész az agyáig hatolt számol be a malajziai Sultanah Bahiyah kórházban ellátott férfi szerencsétlen esetéről az IFL Science.

szögbelövő, építkezés, tetőfedő, tetőfedés, faszerkezet
A férfi nem használt védőszemüveget. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Hatalmas szerencséje volt

Kórházba érkezésekor a férfi „együttműködő és teljes mértékben orientált” volt, súlyos sérülései ellenére is. A röntgenfelvételek jól mutatták, hogy a szög behatolt a homloklebenyébe, menet közben eltörte a szemüregét, a vérzés pedig a szomszédos agyi régiókra is kiterjedt. A férfi agyából sürgősségi műtéttel eltávolították a szöget. Hatalmas szerencséje volt, ugyanis a fő artériák és idegek nem sérültek meg, sőt, kisebb csodával az orvosoknak még a szemét is sikerült megmenteniük.

Tavaly számoltunk be arról a szintén nem mindennapi orvosi bravúrról, amikor izraeli orvosok visszaillesztették egy fiú koponyáját. A műtétre azért volt szükség, mert a 12 éves Szulejmánt biciklizés közben elütötte egy autó, aminek következtében a koponyája levált a gerinc felső csigolyájáról. Óriási szerencséje volt, mert a sérüléskor a fő erek épek maradtak, így maradandó károsodás nélkül felépülhet. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.