Koronavírus Oltási Program
Orbán: március 15-éig minden 60 felettit beoltanak
Ha minden a tervek szerint halad, március elejére elérhető, hogy a legalább egyszer beoltottak és a fertőzésen már átesettek száma meghaladja az egymilliót. Március 15-ére pedig nagy valószínűséggel beoltanak minden 60 év fölöttit, aki regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Hamarosan az AstraZeneca-féle vakcinával is olthatunk
A Pfizer-BioNTech és a Moderna koronavírus elleni oltóanyaga mellett hamarosan az AstraZeneca-féle vakcinával is megkezdődhet itthon a lakosság immunizálása. A napokban ugyanis több mint 20 ezer embernek elegendő mennyiség érkezik a készítményből - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: van, ahol a felnőttek ötödét már beoltották
Csütörtökig csaknem 10,5 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották. Mindeközben továbbra is jelentős ütemben csökken az új fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és az áldozatok száma.
Koronavírus: minden, amit az idősek oltásáról tudni kell
A mai napon elkezdődik a legidősebb regisztrált magyar állampolgárok beoltása az új típusú koronavírus ellen. Az érintettek a háziorvosuktól már kaptak tájékoztatást az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről. Mutatjuk a további fontos információkat.
Gyógyszerkereső
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható és többfelé kell záporok, zivatarok kialakulására számítani, melyeket felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délkeleti irányú szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.