Cukorbetegség Szövődményei
A legfontosabb vizsgálatok cukorbetegeknek
Ahhoz, hogy elkerüljük a cukorbetegség súlyos szövődményeit, fontos, hogy a beteg rendszeresen vegyen részt szűréseken. Ezen vizsgálatok során kiderülhet, hogy vajon milyen szinten károsodtak az idegek. A vizsgálatokról dr. Porochnavecz Marietta diabetológus beszélt.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.