Ezeket ette, sikerült 20 kilót fogynia

A 27 éves nő táplálkozási szakértőket és fogyókúrázókat követett, hogy megtanulja az egészséges életmód alapjait.

Amikor Alana Nappi súlya elérte 2017-ben a 87 kilót, tudta, hogy ideje változtatni az életmódján. A nő nem volt elégedett azzal, ahogy kinézett, és azzal, ahogyan érezte magát. 

“Nem éreztem jól magam a bőrömben. Egy kis gyaloglástól már ziháltam, és nem tudtam jól aludni. Rossz volt a koleszterinszintem, égett a gyomrom, és emésztési problémáim voltak. Depressziósnak éreztem magam, és az önbecsülésem nagyon alacsonyan volt.” 

Alana falásvággyal is között, és nem érezte, hogy a családja vagy a barátai támogatnák. 

“Ők kételkedtek bennem. Azt mondták nincs akaraterőm. Be akartam bizonyítani, hogy igenis tévednek” - mondta a nő, aki ekkor határozta el, hogy változtat. 

Fogyási terv online

Alana kipróbált egy online alkalmazást, hogy beindítsa a fogyását. Ez sikerült is neki, jó néhány kilót leadott, de visszahízott, amint abbahagyta az alkalmazás használatát.

Végső elkeseredésében két évvel ezelőtt a közösségi médiához fordult, és elkezdett olyan weboldalakat, és felhasználókat követni, akik táplálkozási szakértők és sikeres életmódváltók.

“Megtanultam, hogy mit egyek, mit ne egyek, és elolvastam mindent, amivel mások sikerrel lefogytak” 

Alana most már a saját sikeres fejlődését osztja meg az Instagram csatornáján. 

Mi volt a sikere titka?

Amikor Alana úgy döntött, hogy korlátozza a szénhidrát és hozzáadott cukortartalmú élelmiszereket, abbamaradt az étel iránti sóvárgása. Elhagyta a diétás, és cukormentes ételeket is, mert nála ez is csak fokozta az ételek iránti sóvárgást.

Emellett növelte a fehérjebevitelt és minden étkezéshez evett gyümölcsöt és zöldséget. Kevesebb szénhidráttal és több fehérjével eleinte két-három kilót fogyott, és néhány hónap múlva újra elérte a 65 kg-os álomhatárt. 

Az étkezés mellett a szokásait is megváltoztatta, aktívabb életet kezdett élni, de apránként haladt.

Milyen előnyei voltak az életmódváltásának? 

  1. több energia
  2. jobb forma 
  3. elmúlt a légzési problémája
  4. nem izzadt folyton
  5. nincs emésztési gondja, nincs savas reflux
  6. a lelki egészsége javult
  7. magabiztosabbnak érzi magát 

Alana elismerte, hogy nem volt könnyű végrehajtani az összes szükséges változtatást, de elhivatott volt. 

Edzés, Edzőterem,
Az életmódváltást edzéssel is támogatta Alana (Foto: Gettyimages)

“Rendkívüli elhivatottságot éreztem a következetesség mellet. Veszekedtem, sírtam és néha büntettem magam. Voltak idők, amikor fel akartam adni. Voltak napok, sőt hónapok, amikor küzdöttem, de minden egyre könnyebb lett.” 

Így változtatott az étrendjén:

A 27 éves nő bevallotta, hogy mielőtt módosította volna az étrendjét, nagyon rosszul evett. Sokszor gyorsételekhez nyúlt, mindenhez üdítőt ivott és sok édességet, muffint és chipset evett. Az üdítők vízzel való helyettesítése volt az első változtatás, amit meglépett. Most minden nap első dolga vizet inni. Idővel alacsony szénhidrát- és fehérjetartalmú étrendre váltott, nemrég peszkateriánus étrendre állt át. 

„Csodálatos érzés tisztán enni. A bőröm elkezdett ragyogni. Sokkal pozitívabb és energikusabb vagyok – sokkal jobb a hangulatom is.” - mondta

Alana szociális munkásnak tanul, és jelenleg gyakorlaton van, így nincs sokat otthon, de így is tudja tartani az étrendjét. Az ételek előre elkészítése és csomagolása segít neki egészséges döntéseket hozni. Hetente egyszer, vasárnap vásárol be magának, és kerüli azokat a helyeket, amik elcsábíthatják. 

Miután bevásárol, lazacot vagy más típusú halat és zöldséget főz, és készít mellé szószt. Hetente variál az étrendjén, hogy ne unjon rá. 

“Az emberek azt hiszik, hogy csak csirkét és brokkolit eszem, pedig ez nincs így. Rengeteg egészséges lehetőségem van.” - mondta. 

Gyakran eszik az ételei mellé burgonyát, mert az a kevés szénhidrát segít neki, hogy ne nassoljon annyit. 

“Megtanultam, hogy szükségem van a szénhidrátokra, nem szabad teljesen elhagyni őket, de több egészséges kiőrlésű gabonát és egészséges szénhidrátot kell ennem. Fehér lisztet már nem eszem, de nem hagytam el a szendvicseket, csak teljes kiőrlésűt választok." 

Alana már jó ideje egészségesen étkezik, de még mindig küzd a sóvárgással. 

“Az ételek iránti sóvárgás még mindig egy küzdelem. De amikor cukorra vágyom, akkor gyümölcsöt, vagy étcsokit eszem. És attól, hogy életmódot váltottam még nem zárok ki mindent ételt. Most is eszem például tortát egy szülinapi bulin, de mértékkel fogyasztom.” 

Az étkezés mellett egy edzésprogram is támogatja Alana mentális és testi jólétét. A 27 éves lány naponta legalább 30 percet sétál futópadon nagy sebességgel lejtő pozícióba állítva. Alana az mondja, hogy ez jót tesz a mentális egészségének is, és erősíti az izmait, miközben egyben kihívás is. 

forrás

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!