A fahéjas kávé valóban segít a fogyásban?

A közösségi médiában legalábbis ez terjedt el. De mit mond a tudomány?

Sokan szórnak egy kis fahéjat a kávéjukba, egy a TikTokon elterjedt videó szerint ez pedig nemcsak az ízét teszi finomabbá, hanem még a zsírégetésben is segít. De hogy vajon ennek mennyi az igazságalapja, erre adott választ a Science Alert.

kávé, tejeskávé, fahéj
Az ízének mindenképpen jót tesz. Fotó: Getty Images

Mit mond a tudomány?

Egy 35 tanulmányt tartalmazó elemzés azt vizsgálta, hogy a fahéj fogyasztása befolyásolhatja-e a derékkörfogatot, amely összefügg a testzsírszinttel. Megállapították, hogy a napi 1,5 gramm alatti fahéjadagok (körülbelül fél teáskanál) 1,68 centiméterrel csökkentették a derékkörfogatot, a napi 1,5 grammnál nagyobb mennyiség fogyasztása azonban nem járt ekkora hatással. A résztvevők kettő-hat hónapon keresztül fogyasztották a fűszert. 

Egy 21 klinikai vizsgálatot részletező, 1480 résztvevő adatait áttekintő tanulmány pedig azt találta, hogy a fahéj minimálisan, de csökkenti a testtömegindexet (BMI), a testsúly átlagosan majdnem egy kilóval lesz tőle kevesebb, nem változtatja meg viszont a testzsírszázalékot.

Összességében tehát elmondható, hogy nagyon kis mértékben befolyásolhatja a testsúlyt, de nem valószínű, hogy más életmódbeli változtatások nélkül jelentős súlycsökkenést eredményezne.

Ez állhat a háttérben

Több lehetséges magyarázatot is találtak a minimális kedvező hatásra. Egyrészt a fahéj lehetővé teszi, hogy a cukor gyorsabban bejusson a szervezet sejtjeibe. Ez csökkenti a vércukorszintet, és hatékonyabbá teheti az inzulin működését. Emellett javítja a zsír lebontását is, amikor energiára van szükségünk. Ráadásul azáltal, hogy lelassítja a tápláléknak a gyomorból a vékonybélbe történő gyors távozását, hosszabb ideig telítettnek érezhetjük magunkat.

Van azért kockázata is

  1. Az elmúlt hónapokban az Egyesült Államok és Ausztrália egészségügyi figyelmeztetést adott ki az egyes fahéjkészítményekben található ólom és más nehézfémek szintje miatt. Az ólom szennyezőanyagként kerül be a termesztés során a környezetből és a betakarítás során.
  2. Egyeseknél a fahéj gyomor-bélrendszeri fájdalmakat, illetve allergiás reakciókat válthat ki. Az egyik hatóanyaga, a kumarin ráadásul van, akinél májelégtelenséget okozhat. 
  3. A Cassia fahéj akár 1 százalék kumarint is tartalmaz, a ceyloni fajta pedig sokkal kevesebbet, 0,004 százaléknyit. Ez azt jelenti, hogy a 60 kilogramm feletti testsúlyú emberek számára 2 teáskanál (6 gramm) Cassia fahéj már a biztonságos határértéket is meghaladja.

Bár a fahéjat általában biztonságosnak tekintik, ha fűszerként használják, mindez arra késztette az európai élelmiszerhatóságot (EFSA), hogy 0,1 milligramm/testsúlykilogrammban állapítsa meg a biztonságosan fogyasztható határértéket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!