Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Penészes lesz a tüdő, ha koszos maszkot hordunk?
A koronavírus-járvány miatt az utóbbi hónapokban mi is számtalanszor hangsúlyoztuk a maszkviselés fontosságát. Legalább ilyen lényeges azonban az is, hogy megfelelő időközönként cseréljük le a védőeszközt, a többször használatos darabokat pedig rendszeresen mossuk és fertőtlenítsük.
Koronavírus: már 55,6 millió embert fertőzött meg
Tavaly év vége óta már 55,6 millió embert fertőzött meg és 1,33 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 35 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítéséből.
Koronavírus: ennyire súlyos a helyzet itthon és Európában
A koronavírus-járvány egész Európában felszálló ágban van, ennek következtében pedig folyamatosan nő a fertőzöttek, a kórházi betegek és az elhunytak száma is. Az Európai Unió (EU) nagy részén azonban súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon.
Koronavírus: a hazai települések 88 százalékán jelen van
A koronavírus-járvány második hullámában már a hazai települések 88 százaléka érintett - ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette, az új kórokozó továbbra is rendkívül dinamikusan terjed Európában.
Koronavírus: van, ahol már most hiánycikk az oxigén
Fél Olaszország oxigén nélkül maradt a La Repubblica című napilap szerdai beszámolója szerint. Az újság szerint a kórházakban és a hatósági karanténban levő koronavírusos betegek számára sincsen elegendő mennyiségű orvosi oxigén.
Annak is kell maszk, aki már átesett a fertőzésen?
A koronavírus-járvány miatt a maszkviselés állandó témává vált. Mindig felmerül egy újabb kérdés orrunk, szánk eltakarásával kapcsolatban, amit érdemes tisztázni. Mi a helyzet például azokkal, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen? Nekik is szükséges a maszk? Cikkünkből kiderül a válasz.
A ritka daganatokon is segíthet a célzott terápia
A rákgyógyításban hatalmas előrelépést jelentettek azok a célzott daganatellenes készítmények, amelyekkel a tumor kialakulásáért felelős génhibák közvetlenül támadhatóak. Magyarországon a betegek harmada részesül ilyen terápiákban, melyek előnyeiről és jövőjéről Dr. Pajkos Gábor klinikai onkológussal beszélgettünk.
Koronavírus: így segíthetjük az immunrendszert
Nem elég, hogy az egyre téliesebb időjárás nyomán ismét itt van a nyakunkon a nátha- és influenzaszezon, de idén immár az új típusú koronavírus ellen is védekeznünk kell. Érthető tehát, hogy sokakban felmerül az igény olyan módszerek iránt, amelyekkel megerősíthetik immunrendszerüket. Lehetséges ez azonban egyáltalán? És ha igen, akkor miként?
Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére hazánk nyugati felén beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől csapadékhullás kezdődik a Dunántúlon: alapvetően havazás valószínű, de nyugaton néhol már kezdetben is ónos eső várható. Fokozatosan délire fordul, és mindenütt mérséklődik, néhol gyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Késő estére -18 és -1 fok közé hűl le a levegő, délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.