Koronavírus: így segíthetjük az immunrendszert

Nem elég, hogy az egyre téliesebb időjárás nyomán ismét itt van a nyakunkon a nátha- és influenzaszezon, de idén immár az új típusú koronavírus ellen is védekeznünk kell. Érthető tehát, hogy sokakban felmerül az igény olyan módszerek iránt, amelyekkel megerősíthetik immunrendszerüket. Lehetséges ez azonban egyáltalán? És ha igen, akkor miként?

Nos, már önmagában az immunerősítés koncepciója is meglehetősen pontatlan - mutatott rá dr. Suzanne Cassel immunológus a Los Angeles-i Cedars-Sinai Orvosi Központ honlapjának nyilatkozva . A szakember szerint igen sok félreértés kering a köztudatban arról, hogyan is működik az immunrendszer, illetve hogyan képes felvenni szervezetünk a harcot a betegségekkel és fertőzésekkel szemben.

Hogyan működik az immunredszer?

Az Egyesült Királyságban ingyenesen osztanak D-vitamint a krónikus betegeknek és időseknek a COVID-19 ellen védekezés jegyében. Részletek itt.

Immunrendszerünk feladata, hogy felismerje és beazonosítsa a fertőzéseket és sérüléseket a szervezetben. Ilyen esetekben kialakul egy immunválasz annak érdekében, hogy visszaállítsa az egészséges állapotot. Dr. Cassel elmondta, sokan úgy gondolják, hogy amikor betegen tüneteket tapasztalnak, azok a fertőzés jelei. Valójában azonban a panaszok jellemzően abból származnak, hogy testünk reagál a kórokozók megjelenésére és elszaporodására. "Náthásan levertek vagyunk, folyik és bedugul az orrunk - általában ezekre a tünetekre panaszkodnak az emberek. Közben pedig azon tanakodnak, hogy vajon miért nem működik az immunrendszerük, miért kell ennyire szörnyen betegnek érezniük magukat. Mindezen szimptómák azonban éppen abból adódnak, hogy az immunrendszer igenis teszi a dolgát" - fogalmazott a szakember.

A többi között egészséges táplálkozással is segíthetjük immunrendszerünket
A többi között egészséges táplálkozással is segíthetjük immunrendszerünket. Fotó: Getty Images

Megerősíthetjük-e az immunrendszert?

Dr. Cassel szerint egy másik gyakori félreértés, hogy egy erős immunrendszer a legjobb, amire csak testünknek szüksége lehet. "Valójában nem arra kell vágynunk, hogy az immunrendszerünk erősebb legyen, hanem arra, hogy kiegyensúlyozottabb. Ha immunválaszról van szó, a túl sok éppúgy rossz, mint a túl kevés" - hangsúlyozta az immunológus. Ezzel együtt, legyen szó akár vitaminokról vagy egyéb táplálékkiegészítőkről, a legtöbb módszer, amit az emberek immunerősítés céljával bevetnek, általában semmilyen hatással sincs az immunválaszra.

Csodaszerek tehát nincsenek, tényleg akadnak azonban olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják, képes-e optimálisan működni szervezetünk védelme. A rendszeres testmozgás, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás és a mennyiségileg és minőségileg is kielégítő éjszakai pihenés bizonyítottan előnyös. Ezzel szemben például a dohányzás és az elhízás zavart okozhat az immunrendszerben, ahogy egyes betegségek, így a cukorbetegség is.

Hogyan előzhetjük meg a fertőzéseket?

A betegségekkel, fertőzésekkel szembeni immunválasz meglehetőségen összetett folyamat , és még a tudomány sem tud választ adni minden kérdésre azzal kapcsolatban, hogy miért lehet egyes emberek immunreakciója kiegyensúlyozottabb, míg másoké kevésbé. Az immunrendszer rendkívül komplex szisztéma, számos részét pedig még egyáltalán nem értjük. Éppen ezért viszont nincs is érdemi irányításunk a működése felett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne tehetnénk semmit a megbetegedések megelőzése érdekében.

"A prevenció legfőbb módja, hogy maradjunk távol a beteg emberektől, ügyeljünk a megfelelő kézhigiéniára, illetve vegyük fel az összes ajánlott védőoltást " - szögezte le dr. Cassel. Kitért rá, ez éppúgy érvényes nemcsak a náthára és az influenzára, de az új koronavírus okozta COVID-19-re is. Bár vakcina egyelőre nem áll rendelkezésünkre, de a rendszeres és alapos kézmosás, a betegekkel való közeli kontaktus kerülése, szánk és orrunk eltakarása védőmaszkkal, továbbá a gyakran használt tárgyak, felületek gyakori fertőtlenítése egyaránt hasznos segítséget nyújt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!