Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Ezeket soha ne fogyassza együtt, ha jót akar!
Vannak élelmiszerek, amelyekkel önmagukban semmi baj, de valami mással fogyasztva megemelik a vércukorszintet vagy éppen visszafogják a fontos tápanyagok felszívódását. Ezért fontos tudni, hogy mit mivel szabad enni, vagy még inkább mit mivel nem. Íme, hat párosítás, amit jobb elkerülni.
Kísérleti gyógyszerek a rákgyógyításban: kiknek segít?
A rákterápiában olyan kísérleti gyógyszereket is használnak, amelyek szélesebb körben még nem elérhetők. Mit tudnak és kiknek jelenthetnek segítséget az efféle készítmények, illetve ki kerülhet be azokba a programokba, amelyekben ezeket alkalmazzák?
5 dolog, amit nem tudott a koleszterinről
Tudjuk, hogy rendszeresen kell koleszterinszintet mérni, ahogyan azt is, hogy ha az érték magas, akkor nagyobb esélyünk van a szívrohamra. Egyszerűen megfogalmazva: a koleszterin komoly dolog. De vannak olyanok is, amiket nem valószínű, hogy tudtunk: ezekből válogattunk.
Milyen tünetek utalnak PCOS-re?
A PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma az egyik leggyakoribb női meddőséget okozó tünetegyüttes, mely a teherbeesési nehézségeken kívül egyéb problémákat is okozhat. Időnként azonban nehezen ismerik fel, így a megfelelő terápia is várat magára. Milyen jelek esetén gyanakodjunk?
Súlyos tüneteket okozhat a zöldturmix
A fogyókúrás önsanyargatás üde színfoltja a minimális kalóriát tartalmazó smoothie, amit otthon is bárki elkészíthet reggelire, vacsorára. A gyümölccsel és zöldségekkel is jól variálható finomság azonban kellemetlen panaszokat is okozhat allergiásoknál, nem árt figyelni a tünetekre!
Nincs védőoltás a nyugat-nílusi láz ellen
A szúnyogok elleni védekezés, a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának osztályvezetője a nyugat-nílusi vírus szerbiai megjelenése miatt.
Lehet, hogy nincs oltás ebola ellen
Lehet, hogy nincs oltóanyag a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Észak-Kivuban kitört új ebolajárvány elleni védekezéshez - írja az MTI. A kijelentést Peter Salama, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzet-reagálási csapatának vezetője tette csütörtökön Genfben.
Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont a délutáni órákig még maradhatnak felhős, borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között alakul, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hűvösebb marad az idő. Késő estére -1 és +5 fok közé hűl le a levegő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.