Minden 20. embernek lehet veseköve

Egyre nő a vesekövesség előfordulása, a helytelen táplálkozás, az elhízás és a mozgásszegény életmód miatt akár a lakosság öt százaléka érintett lehet - mondja Dr. Nyirády Péter, urológus és andrológus szakorvos.

A szakértő szerint a vesekő kialakulásának hátterében genetikai tényezők is állnak, ám sószegény étkezéssel , sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával, a se nem túl lúgos, se nem túl savas italokkal sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a bajt. Ha pedig egyszer már átestünk ezen a problémán, mindenképpen érdemes életmódot váltanunk, e nélkül ugyanis akár 30-50 százalék is lehet a kiújulás esélye.

A vesekő kemény, kristályos anyagból áll, többnyire kalcium-oxalát alkotja, amely kicsapódik a vizeletben. Meglehetősen gyakori az előfordulása, az urológiai osztályokon kezelt betegek 10-15 százaléka veseköves panaszokkal érkezik. A férfiaknál háromszor gyakrabban képződik kő a vesében vagy a vesevezetékben, mint a nőknél. A betegek többsége középkorú. Hajlam kérdése is, hogy kialakul-e; ha a szülőknél is előfordult, jó eséllyel a gyerekeknél is megjelenik majd - mondja Dr. Nyirády Péter.

A vesekő mérete és a fájdalom mértéke között nincs összefüggés

A genetikai tényezők ellen nem tehetünk, de a mozgással megakadályozhatjuk a vizelet pangását , így máris sokat tettünk a megelőzésért, emellett arra is figyeljünk, hogy változatosan étkezzünk. Ez azért fontos, mert ha valamely anyagból a vese túl sokat választ ki, akkor az az oldatból kiválva elősegíti a vesekőképződést . Kevés sót fogyasszunk és igyunk annyi folyadékot, - lehetőség szerint vizet, teát, alacsonyabb ásványianyag-tartalmú ásványvizet - hogy kb. 2.5 liter vizeletet tudjunk kiválasztani naponta - javasolja Dr. Nyirády Péter hangsúlyozva, hogy életmódváltás nélkül minden második-harmadik esetben kiújul a betegség öt éven belül.

A vesekövek tulajdonképpen a vesében felhalmozódó és kicsapódó ásványi anyagokból álló, apró kristályok, melyek sokáig nem okoznak fájdalmat, problémát. Kialakulásuk sok tényezőtől függ, a kevés folyadék mindenképpen szerepet játszik benne. De mi minden állhat még a háttérben?

A kő mérete és az átélt fájdalom között nincs összefüggés: van, amikor a teljes vesemedencét kitöltő kő sem okoz tüneteket, míg az egészen apró homok is kiválthat komoly szenvedést. Többnyire heves, görcsös fájdalmat okoznak, de az is gyakori, hogy véletlenül, egy más betegség miatt végzett hasi ultrahangvizsgálat során állapítják meg a vesekövességet. A kisebb kövektől természetes úton is meg lehet szabadulni, bár a kő távozásakor átélt fájdalom hasonló mértékű lehet, mint a gyermekszülésé. Ha nincs esély spontán ürítésre, szóba jöhet az ultrahangos kőzúzás vagy a műtéti beavatkozás is.

Forrás: Semmeilweis Médiasarok

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.