Nátha: mit érdemes szedni és mit nem?

Az őszi-téli hónapokban megnő a megfázásos megbetegedések száma. Milyen étrend-kiegészítőt, vitamint szedjünk, hogy biztosan elkerüljön minket a betegség?

A legjobb módszer a betegség elkerülésére, ha rendszeresen kezet mosunk, eleget pihenünk és sportolunk, kiegyensúlyozottan táplálkozunk és megerősítjük az immunrendszerünket. De mivel érdemes erősíteni a szervezetet?

A náthát így előzzük meg

Nos, teljesen biztos módszer nincs, időnként még a legerősebb embert is ledönti a lábáról a nátha, emellett mindenkinél más az, ami beválik. Néhány szerről azonban a tudomány is bizonyította, hogy hatásos - néhányról pedig azt, hogy bármennyire is hiszünk bennük, nem biztos, hogy túl sokat segítenek.

Tipp Az egyes gyógynövényekről ide kattintva tudhat meg részleteket ! Az omega-3 zsírsavaknak számos előnye ismert, ezek között megtalálhatjuk az immunerősítést is. Az omega-3 hatással van a fagocitákra, azokra a sejtekre, melyek felfalják a kórokozókat. Más kutatások szerint védelmet nyújtanak a felsőlégúti betegségek ellen.

A kínai csűdfű néven is ismert asztragálusz fokozza az immunrendszer működését a fehérvérsejtek stimulálásán keresztül. Serkenti a vérkeringést, általános erőnlét-fokozó hatása is van, hozzájárul a kórokozók elleni harchoz.

A D-vitamint sokáig csak csonterősítő hatásai miatt ajánlották, ám az elmúlt években kiderült, hogy javítja az erőnlétet, fokozza az immunrendszer működését, és csökkenti a gyulladásokat. Egy amerikai kutatás szerint az alacsony D-vitamin szinttel rendelkezők 36 százalékkal gyakrabban küzdöttek felsőlégúti megbetegedésekkel, mint azok, akiknek a szervezetében elegendő volt ebből a vitaminból. Mivel az őszi és téli hónapokban jóval kevesebb a napfény , mindenképpen érdemes étrend-kiegészítő formájában is magunkhoz venni.

Tippek náthaszezonra

Tippek náthaszezonra

Bár a C-vitaminról úgy tartják, hogy a legfontosabb betegségűző, a hatékonyságával foglalkozó kutatási eredmények ellentmondásosak. Egy 2007-es, 30 kutatást elemző tanulmány például semmilyen bizonyítékot nem talált arra, hogy a C-vitamin szedése megelőzné a fertőzéseket . Más eredmények szerint viszont egyértelmű, hogy ez a vitamin elengedhetetlenül szükséges az immunrendszerünk megerősítéséhez és megfelelő működéséhez.

A cinkkel hasonló a helyzet: sokak szerint a szedése nemcsak megelőzi a megfázásokat, de le is rövidíti a betegség idején. Kutatások azonban úgy találták, hogy alig néhány órával csökkenti a betegen töltött időszakot, ráadásul túlzott bevitele el is nyomhatja az immunrendszert, hatással lehet más ásványi anyagok felszívódására és emiatt fogékonyabbá tehet minket a betegségekre. Ezért csak kivételes esetben kell étrend-kiegészítőként szedni, és ha megfázás-ellenes hatásait akarjuk kihasználni, csak a tünetek jelentkezésekor vegyünk be egy nagyobb dózist, megelőzésként elég, ha cinkben gazdag ételeket fogyasztunk.

Tipp Az egyes vitaminokról ide kattintva tudhat meg még többet ! Vegyesek az eredmények az echinaceával kapcsolatban is: bár hatással van az immunrendszerre, elsősorban a fehérvérsejtek számát növeli és a makrofágok aktivitását fokozza, mégsem olyan csodaszer, mint amilyennek tartják. Az egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozó bizonyítékok ugyanis gyengék - egyes tanulmányok szerint ez a gyógynövény teljesen hatástalan és csak a placebó-hatás miatt érezzük úgy, hogy jobban vagyunk tőle -, és a hatásossága nagymértékben függ attól, hogy milyen formában, melyik termékben vesszük magunkhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.