Panaszkodnak a háziorvosok, betegeik helyett is dolgozniuk kell

Március elsejétől számos esetben a háziorvosok személyesen kötelesek időpontot foglalni betegeik helyett a beutalóhoz kötött vizsgálatokra.

A változásról múlt héten értesítették az országban dolgozó mintegy 5700 háziorvost – írja az rtl.hu. Az új szabályok értelmében a háziorvosoknak kell időpontot foglalniuk az arra szolgáló online foglalási rendszerben, amennyiben a betegnek beutalóval igénybe vehető ellátásra van szüksége, illetve személyesen megjelenik a háziorvosi rendelőben. „Nem értem miért nekem kell megoldani, hogy kevés a call centeres munkatárs a szakrendelőknél” – kommentálta a döntést egy névtelenül nyilatkozó háziorvos.

orvos, sztetoszkóp, vizsgálat
A gyógyítástól vehet el időt a háziorvosok növekvő adminisztrációs terhe. Fotó: Getty Images

„Évente 40 millió beutalót írunk, fejenként több ezret. Mégis mennyi időt töltsünk ezzel?” – tette hozzá egy másik alapellátó szakember. Becslései alapján az új előírás akár napi egy óra pluszmunkát is jelenthet számukra. A körlevél szerint az időpontfoglalóban külön idősávokat különítenek el a háziorvosoknak, de az rtl.hu-nak nyilatkozó érintettek ezt szintén problémaforrásnak látják. Ha ugyanis nem tudják megtölteni a nekik szánt időpontokat, akkor azok üresen maradnak, miközben másutt torlódás alakul ki.

Fél év alatt tizedével nőtt a betöltetlen háziorvosi praxisok száma az országban.

A háziorvosok attól is tartanak, hogy őket kérik majd számon a páciensek, ha nem tudnak nekik rövid időn belül időpontot foglalni a szakrendelésekre, ami tovább ronthatja a sokszor egyébként is feszült orvos-beteg viszonyt. Továbbá az is növelheti majd az adminisztrációs terheket, ha például a betegek lemondják, illetve módosítanának az időpontjukon, amihez várhatóan szintén a háziorvoshoz fordulnak majd segítségért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.