Ki lesz az év háziorvosa és nővérkéje?

Utolsó negyedévéhez érkezett "Az év praxisa pályázat", melyet idén első alkalommal hirdetett meg az Országos Alapellátási Intézet.

A díjra páciensek, önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok és szakorvosok javaslatait is várják a szervezők. A díjat három praxis nyerheti el: azok az orvosok és nővérek kaphatják meg, akik szakértelmükkel és empátiájukkal egyaránt kivívják betegeik bizalmát, együttműködését.

Dr. Balogh Sándor, Macskássy Izolda festőművész, Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Farsang Csaba, Dr. Sirák András, Koltai Róbert, Lenkefi Ida, Zalatnai Brigitta, Szentgyörgyi Rómeó

A történeteket, jelöléseket november 30-ig levélben az Országos Alapellátási Intézet postacímére (1426 Budapest, Pf. 155.) vagy e-mailben a www.azevpraxisa.hu internetes portálon lehet beküldeni.

A három gépelt oldalnál nem hosszabb történeteket a honlapon teszik közzé, majd a zsűri által kiválasztott legjobbakra az olvasók szavazhatnak december 6. és 16. között.

A szavazatai alapján a legmagasabb pontszámot elérő három történet orvos-nővér főszereplője kapja "Az Év praxisa" pályázat OALI díját.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra