Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: Pfizer helyett sóoldattal oltott a háziorvos
Több betegének is sóoldatot adott be koronavírus elleni védőoltást helyett az a jánoshalmi háziorvos, akit még márciusban tartóztatott le a rendőrség. Az ország több pontjáról is érkezhettek hozzá páciensek, akik oltás nélkül próbáltak védettségi igazolványhoz jutni.
Újabb nyugati országokban bukkant fel a majomhimlő
Európa után immár a tengerentúlon, az Egyesült Államokból is jelentettek majomhimlős megbetegedést. Egyelőre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem tud magyarázattal szolgálni a különös esetekre, szakértők szerint ugyanakkor nem kell súlyos járványtól tartani.
Koronavírus: kártalaníthatják, aki a munkahelyén kapja el
Az európai uniós tagállamok, a munkavállalók és a munkáltatók megegyeztek, hogy pandémiás helyzetben a koronavírus-fertőzést foglalkozási megbetegedésként kell elismerni az egészségügyi és szociális ellátás, valamint a házi segítségnyújtás szempontjából - közölte Nicolas Schmit, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős biztosa.
Két év mérlege: mutatjuk a pandémia itthoni hatásait
A járvány csaknem kétéves időszakát tekintve ugyan Magyarország az Európai Unión belül a kevés koronavírusos esetet azonosító országok közé tartozik, ezt azonban elsősorban az alacsony tesztelési intenzitás magyarázza. A többi járványmutató összességében kedvezőtlen képet fest a pandémia hazai hatásáról.
Koronavírus: engedélyezték az emlékeztető oltást az 5 és 11 év közöttieknek
Az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) engedélyezte a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett, koronavírus elleni emlékeztető oltás alkalmazását az 5 és 11 év közötti korosztály számára.
Bemutatjuk a világ legsikeresebb szemparazitáját
A Toxoplasma gondii ma valószínűleg a legsikeresebb parazita a világon. A mikroszkopikus élőlény bármely emlőst vagy madarat képes megfertőzni, és ha egyszer bejutott az emberi szervezetbe, egy életen át ott marad. Egyelőre nincs olyan gyógyszer, amely ki tudná irtani a parazitát, és nincs olyan vakcina sem, amely hatásos lenne ellene.
Kell-e félnünk a pénz terjesztette fertőzésektől?
A bankjegyeken megtapadó és továbbadható kórokozók, például a SARS-CoV-2 vírus miatt akkorára nőtt a félelem, hogy volt, ahol korlátozták a készpénzes fizetéseket. Azt biztosra vehetjük, hogy pénzszámolás közben nem jó a régi módszerrel az ujjunkat nyalogatni. De kell-e egyébként félni?
A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.