Majomhimlő: Csehországban és Szlovéniában is megjelent

Tovább terjed a majomhimlő, a hírek szerint már Csehországban és Szlovéniában is van fertőzött.

Csehországban kedden regisztrálták az első majomhimlővel fertőzött beteget, aki egy május eleji antwerpeni fesztiválról utazott vissza Prágába, és csak hazatérése után jelentkeztek rajta a betegség tünetei. A Belgiumból hazatérő nőt a cseh főváros központi katonai kórházában kezelik – jelentették be cseh tisztségviselők kedden.

A cseh nemzeti közegészségügyi intézet (SZU) közleménye szerint három csehországi személyt teszteltek majomhimlő-fertőzéssel, és egyikük tesztje valóban pozitív lett, bár a vizsgálat végleges eredményére jövő hétig még várni kell. A két másik személy negatív teszteredményét is tovább vizsgálják.

majomhimlő, majomhimlő terjedése, majomhimlő Csehország, majomhimlő Szlovénia
A majomhimlő terjedése világszerte aggodalmat kelt. Fotó: Getty Images

A szlovén egészségügyi hatóságok szintén kedden jelentették be Ljubljanában, hogy regisztrálták az első fertőzést az országban. A szlovén férfi, aki a Kanári-szigetekről tért haza, a majomhimlő gyengébb, nyugat-afrikai változatát kapta el, ezért nem kellett kórházba szállítani a vizsgálat után – hangsúlyozta Mario Fafangel, a szlovéniai fertőzőbetegségek központjának vezetője sajtótájékoztatóján.

Karantén és oltási kampány

A betegség megjelenése azért keltett világszerte aggodalmat, mert a majomhimlő-fertőzés, amely elsősorban szoros testi kontaktussal vagy nemi úton terjed, eddig jobbára csak Nyugat- és Közép-Afrikában fordult elő, és csak nagyon ritkán terjedt át más térségekre. Ennek ellenére az elmúlt napokban több európai államban is bejelentették, hogy majomhimlővel fertőzött beteget vagy a fertőzésre utaló jeleket találtak az ország területén.

A brit egészségbiztonsági hivatal (UKHSA) kedden arról tájékoztatott, hogy további 14 új esetet regisztráltak Angliában, amellyel május 7. óta összesen 70-re emelkedett az azonosított esetek száma. Skócia hétfőn számolt be az első megerősített majomhimlő-fertőzésről, ugyanakkor Wales-ben és Észak-Írországban egyelőre még nem találtak fertőzöttet.

Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter egy keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: legalább 21 napos karantént javasol a majomhimlővel fertőzött betegeknek, megítélése szerint ez az óvintézkedés jelenleg elégséges egy országos fertőzés megakadályozásához.

A francia állami egészségügyi hatóság (HAS) kedden célzott oltási kampány elindítását ajánlotta a majomhimlő-fertőzéssel szemben. A HAS ajánlása szerint a fertőzött beteg magas kockázatú, közvetlen kontaktjait feketehimlő elleni vakcinával kell beoltani.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eddig mintegy 250 esetet regisztrált 16 országban, ugyanakkor a WHO vezetése úgy véli: a betegség széles körű terjedésének kockázata továbbra is alacsony.

A majomhimlő  betegség elnevezése arra utal, hogy a vírusos fertőzést elsőként afrikai majmokban mutatták ki. A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!