Koronavírus: katonai parádé okozhatta a súlyos járványt

Észak-Koreában az áprilisi katonai parádét követően kezdett el robbanásszerűen terjedni az új típusú koronavírus - jelentette parlamenti képviselőkre hivatkozva a Newsis szöuli hírügynökség.

A világtól elzárkózó diktatúra több mint két éven át következetesen tagadta, hogy az országba bejutott a vírus; egyetlen megbetegedést sem jelentettek. Phenjan csak az előző héten ismerte el , hogy Észak-Koreában is terjed a koronavírus. Szerda estig 262 ezer újabb fertőzöttet jelentettek, a teljes esetszám mindössze egy hét alatt közel kétmillióra emelkedett, illetve 63 ember halálát is beismerték a betegséggel összefüggésben, amelyet a KCNA phenjani állami hírügynökség csak "láznak" nevez.

fertőtlenítés a phenjani állatkertben május 18-án, hat nappal az első észak-koreai koronavírus-fertőzés bejelentése után. Fotó: Getty Images

Az állami hírügynökség tájékoztatása szerint a fővárosban és környékén "villámgyorsan" termelik az üzemek a gyógyszereket, injekciókat és lázmérőket. Több ezer tonna sót szállítottak a fővárosba fertőtlenítő oldat gyártásához. A dél-koreai hírszerzés információira hivatkozó képviselők ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy az esetszámok villámgyors emelkedése miatt Phenjan átgondolhatja eddig elutasító álláspontját a külföldi oltóanyagokkal kapcsolatban.

A Johns Hopkins Egyetem tavalyi felmérése szerint Észak-Korea egészségügyi rendszere 195 vizsgált országból a 193. helyen végzett, és a lakosság teljesen védtelen a vírussal szemben, mert az ország vezetése eddig sem Kínától, sem az ENSZ Covax-programjától nem fogadott el oltóanyagot. Dél-Korea és az Egyesült Államok a héten ismét segítséget ajánlott, de nem kaptak választ. Diplomáciai források szerint viszont az észak-koreai légitársaság több gépe hétfőn Pekingben járt, ahonnan egészségügyi felszereléseket szállítottak Észak-Koreába.

A WHO szerint aggasztó az észak-koreai helyzet

Érdemes megemlíteni, hogy az elszigetelődött Észak-Koreában nem áll rendelkezésére megfelelő mennyiségű koronavírusteszt ahhoz, hogy felmérjék a járvány valós elterjedését, ezért a lázban szenvedők számáról adnak hírt. Nemzetközi járványügyi szakértők szerint a valós fertőzöttség sokkal magasabb lehet Észak-Koreában, hiszen több variáns is van, amelyek nem okoznak fejfájást, így tesztelés hiányában sokaknál nem mutatható ki, hogy elkapták-e a vírust. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója aggodalmát fejezte ki a vírus további terjedését illetően. Hangsúlyozva, hogy Phenjan sem védőoltásokat, sem teszteket, sem egészségügyi vagy technikai támogatást nem igényelt, hiába ajánlotta fel ezeket a WHO.

A koronavírus-járvány múlt csütörtöki megjelenése óta a 26 milliós lakosságú Észak-Koreában az egész országra kiterjedő lezárások vannak érvényben. Az ország vezetője, Kim Dzsong Un hevesen kritizálta a felelős minisztereket , amiért nem reagáltak időben a járványra, és szerinte az ő "érdektelenségük és tétlenségük" meggyengítette a járványmegelőzést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!