Koronavírus: egymilliónál is több áldozat az USA-ban

Már az egymilliót is meghaladta a koronavírus áldozatainak száma az Egyesült Államokban, a WHO európai régiójához tartozó 53 országban pedig kétmillió fölé becsülik a járvány okozta halálozást.

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma meghaladta az egymilliót - közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház. "Ébernek kell maradnunk a világjárvánnyal szemben, és mindent meg kell tennünk a lehető legtöbb emberélet megmentése érdekében, ahogy azt eddig is megtettük minden korábbinál több teszttel, vakcinával és kezeléssel" - írta nyilatkozatában Joe Biden amerikai elnök.

A lakosság kétharmada már három oltást is kapott

Az országban több hónapig tartó csökkenés után egy hónapja ismét emelkedik a diagnosztizált koronavírus-fertőzések napi száma. A halálos áldozatok számát tekintve az Egyesült Államok világelső, megelőzi Brazíliát, Indiát és Oroszországot is. Az országban korábban feloldották a maszk viselésének kötelezettségét, és most már csak a beltéri használatot javasolják. Sok helyütt ugyanakkor - például New Yorkban - a maszkok  viselése még mindig nagyon gyakori az utcán is. Az Egyesült Államokban a lakosság 66 százaléka, a 65 év felettieknek pedig több mint 90 százaléka teljesen be van oltva, s ez  három oltást jelent. A vakcina negyedik adagja viszont jelenleg csak az 50 év felettiek számára érhető el.

Az Egyesült Államokban a lakosság 66 százaléka már három adag oltást kapott. Fotó: Getty Images

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójához tartozó 53 országban pedig a kétmilliós lélektani határt haladta meg mostanra a kór halálos áldozatainak száma. A WHO lesújtónak nevezte a számot, és hozzátette, hogy ez feltehetően csak töredéke a járvány utóbbi két évében a Covid-19 betegség közvetlen és közvetett hatásai miatt elhunytak számának.    A WHO koppenhágai székhelyű irodája szerint az esetszámok ugyan csökkennek, de a diagnosztizált fertőzések száma továbbra is magas. A Sars-CoV-2 vírus változatlanul gyilkos kórokozó, különösen az oltással nem rendelkezők és a meggyengült egészségű emberek számára - szögezi le a szervezet.    A WHO európai régiója Grönlandtól Oroszország csendes-óceáni partvidékéig terjed, s Törökország és Ukrajna mellett magában foglal közép-ázsiai országokat is.Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma meghaladta az egymilliót - közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra