Rusvai a majomhimlőről: „biztosan megjelenik nálunk is”

Már 14 országban jelent meg a majomhimlő. A hazai szakértő szerint szinte biztos, hogy Magyarországon is felbukkan majd a fertőzés.

A majomhimlő terjedésében főleg a nyugat- és közép európai országok érintettek, de már több esetet regisztráltak Kanadában és az Egyesült Államokban is. A friss hírek szerint pedig már a szomszédos Ausztriában is tudnak olyan betegről, aki a majomhimlő tüneteit mutatja – számolt be róla az RTL Klub .

Mit kell tudni a majomhimlőről?
A majomhimlő a himlővírus egyik variánsa. A fekete himlő ellen már az 1800-as évek óta létezik védőoltás, és a széleskörű vakcinázás miatt idővel sikerült eltüntetni a kórokozót. A közelmúltban azonban megjelent egy másik, kevésbé agresszív, de az embert megfertőzni képes rokonvírusa. A fertőzés tünetei közé tartozik a fejfájás, a láz, az izomfájdalom és a nyirokcsomó-duzzanat is, 10 nap után pedig kiütések jelennek meg a végtagokon és az arcon. A kiütések idővel ugyan kifakadnak vagy leszáradnak, utánuk viszont hegek maradnak. A majmokon jelentkező, himlőszerű elváltozások után kapta a nevét.

Nem mindenkinek kell félnie

„Mindaddig, amíg a fekete himlő elleni vakcinázás rendben folyt és mindenki megkapta a védőoltást, embereken nem jelentkezett ez a betegség, és most sem kell tartania annak a fertőzéstől, illetve a megbetegedéstől, aki megkapta a himlő elleni védőoltást. Tehát a 1979 előtt születettek biztonságban vannak” – nyilatkozta Rusvai Mikós víruskutató az InfoRádiónak. A szakértő hozzátette ugyanakkor, hogy biztos abban, hogy idővel Magyarországon is megjelenik majd a majomhimlő, újabb világjárványt viszont várhatóan nem okoz majd ez a vírus.

majomhimlő
Nem igaz, hogy nem terjed emberről emberre. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Bőrön és nyálkahártyán keresztül terjed

A szakember cáfolta azt az állítást, hogy a majomhimlő nem terjed emberről emberre, az azonban igaz, hogy csak nehezen, kizárólag szoros kontaktus útján adható át. Az tehát nem elég a továbbfertőzéshez, hogy valaki tüsszent egyet egy társaságban. A szülő-gyerek kapcsolatban, az élettársi kapcsolatban, a szexuális viszony során, illetve az ápolt és az ápoló közötti kapcsolatban viszont nagy a fertőzés kockázata.

„De az apró, szemmel nem látható bőrsérüléseken keresztül is megfertőződhet valaki. Sajnos a vírus nagyon ellenálló, tehát a környezetben hosszú ideig fennmarad, a mindennapos használati tárgyak is terjeszthetik a betegek környezetében” – figyelmeztetett Rusvai.

Egyébként annak a vírustörzsnek, amely Európában már jelen van, viszonylag alacsony halálozási arányt tulajdonítanak: csupán az esetek egy-három százalékában végzetes a fertőzés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!