WHO: nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlővírus mutálódott

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiemelt figyelemmel kíséri a vírus terjedését.

Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlővírus mutálódott volna - jelentette ki hétfőn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) himlőfertőzésekben illetékes titkárságának vezetője. A WHO vészhelyzeti programjának alárendeltségében működő titkárság vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat- és Közép-Afrikában endémiás fertőző betegség kevésbé hajlamos a változásra. Hozzátette, hogy a fertőzöttektől vett minták genetikai szekvenálása segít majd jobban megérteni a mostani járványt.

A fekete himlő elleni védőoltások is hatásosak

A WHO szakemberei mindazonáltal felhívták a figyelmet arra, hogy sok fontos kérdést a vírussal kapcsolatban még nem sikerült tisztázni. Lewis szerint a majomhimlő vírusa általában "nagyon stabil szokott maradni". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fekete himlő elleni védőoltások 85 százalékban hatásosak a majomhimlő-fertőzés ellen is. Mint mondta, a vakcinát időközben továbbfejlesztették, a gond viszont az, hogy a fekete himlő elleni oltások már nem állnak rendelkezésre nagyobb mennyiségben, ezért most ki kell dolgozni, hogy különösen mely csoportok szorulnak védelemre.

A Nyugat- és Közép-Afrikában endémiás fertőző betegség kevésbé hajlamos a változásra. Fotó: Getty Images

Andy Seale, a WHO szakértője szerint a nemi érintkezés lehetséges módja a fertőzés terjedésének, de egyszerű érintés is elegendőnek bizonyulhat. Hozzátette, hogy míg a múltban a fertőzés jórészt utazókkal terjedt nagyon korlátozott körben, a mostani eseteknél más mintázat figyelhető meg. Az elmúlt napokban Észak-Amerika és Európa több országában - köztük az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Belgiumban, Svájcban, Spanyolországban és Hollandiában - vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket. Maria van Kerkhove, az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének járványügyi szakértője szerint eddig több mint száz megerősített és fertőzésgyanús esetről tudni. "Ez kézben tartható helyzet" - fogalmazott a szakember, bár szerinte félő, hogy az esetek száma növekedhet.

A WHO szerint a betegség mostani megjelenése annyiban tér el a szokványostól, hogy a vírus olyan országokban jelent meg, ahol rendszerint nem szokott. Szakértők jelenleg a fertőzések eredetét kutatják, illetve azt, hogy megváltozott-e valami a csak ritkán halálos vírus szerkezetében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!