Ezért ne dobj pár lájkért citromot a kutyádnak

Újabb kétes megítélésű trend jelent meg a közösségi médiában, amely ellen ezúttal egy állatorvos emelt szót.

Kutya a citrom ellen – ezzel a hangzatos címkével jelent meg az utóbbi időben videók sokasága a TikTokon. A #DogVSLemon trend lényege, hogy a felhasználók citromkarikát dobnak kutyájuknak, majd közzéteszik a felvételt arról, hogyan reagált kedvencük a gyümölcs savanyú ízére. Persze nagy meglepetés nincs a videókon, hiszen az állatokat is éppúgy kellemetlenül éri a dolog, mintha mi, emberek harapnánk rá váratlanul egy citromszeletre. Izgatottan várják, hogy gazdájuk odaadja nekik a várt falatot, aztán ahogy elkapják a levegőben, rögtön ki is köpik.

Mint azt a brit Mirror írja, dr. Anna Foreman, a kisállat-biztosításokkal foglalkozó Everypaw állatorvos szakértője aggodalmának adott hangot a trend kapcsán. A felhasználók számára ugyanis talán szórakoztatóak ezek a videók, az azokon szereplő kutyák számára viszont aligha. „Sok kutya bármit megenne, amit odadobnak neki (vagy felenne bármilyen táplálékot a földről) anélkül, hogy akár egy másodpercig is átgondolná. Gyakran még csak meg sem szagolja vagy nyalja előtte. Persze ez néhány esetben akár jól is jöhet, például akkor, ha gyógyszert adunk be neki. Számos más esetben viszont elég veszélyes lehet” – fogalmazott a szakember.

Hozzátette, általában véve a savanyú citrusfélék, mint a citrom és a lime, nem különösebben vonzóak a kutyák számára. Ha viszont mégis elfogyasztanak a minimálisnál akár csak egy kicsivel is többet ezekből, úgy kellemetlen emésztőrendszeri panaszok léphetnek fel náluk, illetve súlyosabb klinikai tünetként akár össze is rogyhatnak a négylábúak. Ezenkívül fulladásveszélyt okozhat, ha az eb a levegőben kapja el a neki odadobott táplálékot, főleg, ha az túl nagy ahhoz, hogy egyben lenyelje.

Foreman szerint akár a kutya-ember köteléket is kikezdheti, ha túl gyakran élünk vissza kedvencünk bizalmával. Habár egyes esetekben a citromkarikával akár arra is megtaníthatjuk, hogy ne egyen meg mindent, amit nem kellene. „Miután elkapta és megízlelte a citromot, a kutya később is újra és újra ugyanezt fogja tenni hasonló helyzetben, egészen addig, amíg pár alkalom után meg nem tanulja összekötni a cselekvést annak következményeivel. Ezután már meg fogja szagolni a citromot, mielőtt megpróbálná megenni, és már önmagában a szag is el fogja tántorítani. Azaz a kutya lényegében megtanulja, hogy hezitáljon, mielőtt bármit megenne” – fogalmazott a szakember.

Tényleg érdemes egy pohár citromos vízzel indítani a napot? Mutatjuk, mit mond erről a dietetikus.

Ezzel együtt szerinte a #DogVSLemon trend leginkább arról árulkodik, hogy egyre több gazdi használja ki szeretett kedvencét az online hírnév utáni hajsza közepette. „Sok ember egyáltalán nem érti az állatok viselkedését, így a stressz és agresszió általuk mutatott jeleit sem képes felismerni. Ez pedig nemcsak az állatokat sodorhatja veszélyes helyzetekbe, hanem azokat is, aki a környezetükben vannak” – figyelmeztetett az állatorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!