Életmód
Alrovatok
6 kérdés - a jelzáloghitel-szerződések módosításáról
Jelzáloghitele van, és szívesen változtatna a szerződésen, mert úgy tapasztalja, hogy sokkal nagyobb terhet jelent, mint amire számított? Most jogszabály ad erre módot. Lássuk, hogy milyen feltételekkel, mit és meddig kell tennie ezért!
Ritka kórok a kromoszómagyűrűtől a macskanyávogásig
A betegek közül különösen nehéz helyzetben vannak azok, akikre valamilyen ritka, nagyon kevéssé ismert betegség sújt le. Számukra különösen fontos a sorstársi közösség érdekvédelme, hiszen együtt könnyebben eljuthat a hangjuk a döntéshozókig.
Nem kímélni, edzeni kell a fájós ízületeket!
A betegnek sem kell tétlenül várnia a gyógyító tudomány előrehaladását. Az ízületek karbantartása igényel némi önfegyelmet, mert itt kicsit természetes reflexeink ellenében cselekszünk, amikor a fájó tagokat a nyugalom helyett mozgásra bírjuk.
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.