Életmód
Alrovatok
Poloskainvázió: felmondtak az ápolók a szentgotthárdi otthonban
Több ápoló is felmondott rövid időn belül a szentgotthárdi pszichiátriai betegek otthonában az áldatlan állapotok miatt. Ráadásul napokkal ezelőtt már kijárási korlátozást is be kellett vezetni az egyre súlyosbodó poloskahelyzet miatt.
GKI: már Románia is elhúzott mellettünk
Az uniós átlag 90 százalékát közelítették a magyarországi élelmiszerárak tavaly az Eurostat kimutatása szerint. Ráadásul egyedül csak a bolgárok életszínvonala rosszabb a magyarokénál az Unióban, már Románia is elhúzott mellettünk – derült ki az RTL Klub Híradójából.
Boldogkői Zsolt: itthon is terjedhet az új koronavírus-variáns
Egyre többen kerülnek kórházba az Egyesült Királyságban a koronavírus egy újabb variánsa, az úgynevezett Eris miatt. Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója szerint Magyarországon is elterjedhet az új vírusvariáns.
A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.