Infláció: csökken, mégsem érezzük

Bár csökkent az infláció, az árak tovább emelkednek, ráadásul a nyugdíjasokat ez kiemelten sújtja – derítette ki a Népszava.

A várakozásoknak megfelelően 17,6 százalékra csökkent a 12 havi infláció júliusban, ám az előző hónaphoz képest még mindig emelkedtek az árak, 0,3 százalékkal – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait a Népszava.

infláció, élelmiszerár, nyugdíjas, piac, vásárlás, gyümölcs
A nyugdíjasoknak kell legtöbbet számolgatniuk. Fotó: Getty Images

Egy év alatt 23 százalékkal drágult az élelmiszer

Az élelmiszereken belül a tojás 5,0, a tej 4,4, a kenyér 3,9, a vaj és vajkrém 3,8, a tejtermékek 3,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 2,8, a baromfihús 2,6, a sajt 2,5, a száraztészta pedig 2,0 százalékkal kevesebbe, míg a párizsi és kolbász 1,0, a csokoládé és kakaó pedig 0,9 százalékkal többe került. A szolgáltatások 1,7 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 9,6, a postai szolgáltatásokért 8,5, a lakbérért 1,4 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára 1,1, ezen belül a vezetékes gázé 2,9 százalékkal nőtt, míg a járműüzemanyagok 1,1 százalékkal drágultak. 12 hónap alatt az élelmiszerek ára átlagosan 23,1 százalékkal nőtt.

Az infláció többé-kevésbé megfelelt a vártnak – mondta el a Népszavának Nagy János. Az Erste Bank makroelemzője szerint mindemellett továbbra is számottevőek a középtávú inflációs kihívások, az érdemben megváltozott globális környezet és a szűk munkaerőpiac mellett. Az elmúlt hónapokban az energia- és az üzemanyagárak hajtották leginkább a hazai dezinflációt, de idővel a globális és a hazai konjunktúra élénkülése fordulatot hozhat e téren. A hamarosan újra pozitívvá váló reálbérváltozás és ezzel együtt az ébredő belső kereslet ismét teret adhat az áremeléseknek. Emellett fontos faktor lehet a januári jövedékiadó-emelés is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!