Életmód
Alrovatok
Kutyabajom, miért volna csontritkulásom?
Nagyjából ötvenéves kortól a legjobban "karban tartott" csontok is kezdenek szép lassan leépülni. Ebből többnyire nem származik baj, kivéve, ha idővel kedvezőtlen folyamatok kezdik a normálisnál jobban gyengíteni. Leleplezhető az alattomos csontfogyás?
Van néhány órája, hogy életet mentsen? Megtanulható!
A hazai lakosság elsősegély-ismeretei igen hiányosak, és sajnálatos módon számos helytelen szokás él a köztudatban. Bárki, bármikor bajba kerülhet vagy épp olyan szituációba, amikor segítséget kellene nyújtani. Pedig megtanulása gyerekjáték.
A tovább szakadozó frontális felhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csepergő eső, rövid zápor csap kevés helyen fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.A csúcsérték általában 17 és 22 fok között alakul. Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.