Magyar orvosok indultak a háború sújtotta Kongóba

Immár ötödik alkalommal küld önkéntes orvosokat az Afrikai-Magyar Egyesület Kelet-Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében. A háromfős csapat egy hónapon keresztül végzi majd gyógyító tevékenységét a Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban, ahol egy mobil klinika üzemeltetésével is segítenek a polgárháborús harcok következtében nincstelenné vált családokon, alultáplált, beteg gyermekeken.

A szakemberek feladata nem lesz egyszerű: nehéz körülmények között, olyan helyeken gyógyítanak majd, ahol több tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, nincsenek orvosok, és gyógyszerek. A területen gyakori a vérengzés, a gyerekrablás és a 12-13 éves fiúk katonai sorozása is, amit a 17 000 fővel jelenlévő ENSZ békefenntartók sem tudnak megakadályozni. Ilyen körülmények között orvosainkat az ugandai-kongói határnál most is a MONUC katonái várják, és az ENSZ kongói kéksisakosai gondoskodnak a szakemberek biztonságáról.

A magyar csapat tevékenységéhez szükséges anyagi hátteret magyarországi cégek, magánszemélyek adományai és az egyesület által szervezett jótékonysági gálaest bevétele fedezi. Az orvos delegációval indult Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, Dr. Lénárt Tímea tüdőgyógyász szakorvos, és Dr. Szőcs Teodóra paksi háziorvos is, akik folytatják kollégáik 2009. februárban, áprilisban, júniusban és szeptemberben megkezdett munkáját.

Az AHU első, második, harmadik és negyedik orvosi missziója rendkívül sikeres volt. A négy csapat egy-egy hónap alatt összesen több mint 10 000 beteget látott el, gyógyszert is biztosítva számukra. A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 1 000 Ft-ba került.

Az Afrikai-Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést.

Készpénztámogatást az egyesület irodájában (Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9. ) hétköznap 9-17 óra között vesznek át. Pénzadományokat az Afrikai-Magyar Egyesület bankszámlájára várnak: OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín, illetve sárga csekken befizetve.

Bővebb információ: www.ahu.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!